KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/február
MAGYAR MŰHELY
• Lukácsy Sándor: A múltat be kell vallani Tutajosok
• György Péter: A National Geographic verzió Tutajosok
• Bíró Zsuzsa: A színtévesztő Megjegyzés a Wallenberg rejtélyhez
• N. N.: Phőnix utca Wallenberg emlékezete
• Jeles András: Szédült kronológia Jegyzetlapok
• Zsugán István: A bűntett: szenvedélyes műalkotás Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Zalán Vince: A talány rendezője Beszélgetés Fehér Györggyel

• Dániel Ferenc: A terror szülőszobája Ördögök
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: A versailles-i fattyú Azok a lengyel ötvenes évek!
• N. N.: Az „ötvenes évekről” szóló fontosabb játékfilmek
• Kovács István: Végzetes tévedés
VIDEÓ
• N. N.: Szovjet underground
• Sneé Péter: Farkasok birodalma Szovjet underground

• Gelencsér Gábor: Magyar anziksz Az Amerika-kép
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Dalol a klitorisz Emmanuelle
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Hagyjátok Robinsont!
• Báron György: Az amerikai birodalom hanyatlása
• Zalán Vince: Kettős szerepben
• Bikácsy Gergely: A tizenöt éves lány
• Fáber András: Vénuszcsapda
• Tamás Amaryllis: Sínek a semmibe
• Lajta Gábor: Törvényes maffia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Beverly Hills-i zsaru

Szemadám György

Mint tudjuk: a világ nyugati felének rendőrei részint békésen tüntető diákok véresre veréséről, részint a gonosz alvilág által rettegett igazságosztó hevületükről nevezetesek. Előbbi – csoportosan elkövetett – tevékenységüket néha a tévé, magányos hősként vívott csatáikat pedig a mozi szokta elénk tárni. E mozirendőröket haveri jópofasággal zsarunak illik nevezni, jelezvén: tudomásul vettük, hogy azért ők is emberek. Méghozzá nem is akármilyen emberek! Ellenállhatatlanok, jóképűek, leleményesek, bátrak, kemények, és nem tétováznak sem az ágyban, sem az alvilágban, ha lőni kell. Férfiasságuk és kommunikációs képességük legfőbb forrása a fallikus pisztoly, melyet többnyire férfias szeméremmel rejtenek övükbe, hónuk alá, vagy öltözetük más részébe, ám ha éles a helyzet, villámgyorsan előkerül. Egyszóval: ha mozi-kulturáltságom nem csal, az igazi férfi a zsaru. Esetleg a hekus… A zsarumítosz esztétikumából alig szokott levonni valamit az a tényező, hogy a mundér védelmében a western-hősnek álcázott rendőr zavartalanul engedhet gyilkolászó indulatainak.

A Beverly Hills-i zsaru olyan gátlástalan, belevaló néger vagány, akit a véletlen nem a „rossz”, hanem a „jó” oldalra sodort, aki kopott farmernadrágot hord, aki régi, horpadt oldalú autón jár (ez is a férfias „keménység” egyik standard jelzése a zsarufilmekben), és akinek a szájából csak úgy röpködnek a …-k, meg a …-k. Sőt! Egyszer még azt is mondja, hogy: …! Egyszóval: rendkívül rokonszenves fickó.

Na mármost erről a zsaruról valami egészen szokatlan, óriási fantáziára valló történetet mesél el a film. Íme: Csúnya Emberek megölik a zsaru egyik barátját, mire ő bosszúszomjasan magánnyomozásba kezd. Ezt főnökei annyira rossz néven veszik, hogy kirúgással fenyegetik. Ám ő mindennek ellenére kinyomozza a tetteseket, s néhány – éppen a rendőrből zsaruvá fejlődő – kolléga segítségével példás szigorral halomra lövi őket. Azok is viccelődnek, de a zsaru már-már kötelezően beszerzendő, jól ismert, veszélytelen vállsérülésén kívül semmi kárt nem okoznak. A film végén aztán minden rendű és rangú rendőr, zsaru, hekus és fakabát megbocsát egymásnak, szorongatják egymás kezét, lapogatják egymás hátát, sőt, még inni is elmennek. Szolgálatban!

A film egyetlen mentsége a főszereplő személye, Eddie Murphy, aki nem csupán kiváló színész, de egyenesen ő maga a gátlástalan, belevaló néger vagány, aki képes elcsábítani a film nézőjét kópé-mosolyával, gyermeki kedélyével s azzal a képességével, hogy szemünk láttára változik kemény fiúból homoszexuálissá, a vámőrök hisztérikus főnökévé vagy bármivé, amivé csak akar.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/11 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5164