KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/március
• Schubert Gusztáv: Einstand
TELEVÍZÓ
• György Péter: Csoportkép zászlóval Televízió a politikában
• Lengyel László: Politika a televízióban
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Irodalom

• György Péter: A lázadás esztétikája Kentaur
• Szilágyi Ákos: „Mint hulla a hulla!” Vázlat a szovjet nekrorealizmusról
• Zalán Vince: Hazugságok vására? Gyöngyök a mélyben
TÖMEGFILM
• Koltai Ágnes: „...a te országod”
• Lajta Gábor: Biff, boff, blöff! A Denevérember alakváltozásai
• Kemény György: Tisztelt Mr. Batman! Dizájn
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Befejezett jövő Meteo
• Fábián László: Van-e dokumentum, amikor nincs film? Málenkij robot; Te még élsz?
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Újérzéketlenség Kairó
LÁTTUK MÉG
• Kovács István: Vasárnapi tréfák
• Bikácsy Gergely: A film varázsa
• Lajta Gábor: Fekete eső
• Hegyi Gyula: A fehér szörny búvóhelye
• Fáber András: Erotikus fantázia
• Létay Vera: A Sárkány éve
• Tamás Amaryllis: Dolgozó lány
• Székely Gabriella: Őrület
• Bikácsy Gergely: Hibiszkuszháza
KRÓNIKA
• Szemadám György: Csutoros Sándor emlékére...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dave

Turcsányi Sándor

Ránézek, ugyanolyan. Ugyanaz az ember. Csak ma mintha mosolygott volna. Nem, nem úgy, ahogy szokott, hanem kedvesen. Ha nem ismerném, azt mondanám, szeretettel. Előre enged, figyelmes. Még a végén virágot kapok. Milyen szép csokor. Viccel, mintha mi sem történt volna, mintha nem ő rabolta volna el legszebb éveimet. Mikor a hálószobám előtt elköszön, különös szomorúság villan a szemében. Vagy vágy? Levesz a lábamról. Ugye, ezentúl mindig ilyen lesz?

A (film)művészet egyik legősibb és legásatagabb hazugsága ez. Már hogy megváltoztathatjuk éltünk. Abból az önző, kibírhatatlan szoknyabolond, mosdatlan szájú, kártyás-lovas, a tévé előtt kiborított sörösüveg társaságában hortyogó androidból egyszercsak megint nett udvarló lesz. Gáláns és választékos. Ha másként nem megy, hát valami furfangos személycsere útján. Mint legutóbb a Sommersbyben és most a Daveben. Persze, majd jön helyette valami jólfésült, kimosdatott alterego, mi meg mehetünk a szomszédasszonnyal a meccsre. Utána meg húzhatunk erről a planétáról, lévén lejátszottunk. Ez van egyfelől.

Másfelől viszont: mi, kültelki fiúk az átkos kitüntetett kedvencei voltunk, pionírok. Elvittek, nézzük meg belülről a Parlamentet, azt ígérték, aki jó lesz, eljöhet a fenyőfaünnepségre is. Még szép, hogy oda nem jutottam el. Ámde ott ülhettem, ahol a jónevű Komócsin elvtárs (a Zoltán). Megmutatták Kádár János székét (egy Reményi nevű osztálytársam sokáig keresgélte mellette Elmer Klos kapitány nevét). Így teltek napjaink.

Ivan Reitman, az Ovizsaru, a Szellemirtók és más egyéb infantilis egyebek rendezője Fehér Ház-i filmet forgatott. Most ovielnökkel. Tágul a világ, ma már a dedósok nem csak a Parlamentet láthatják belülről.

E művében Reitman a gonosz, korlátolt, kéjsóvár elnök helyett halk, finom, szerény alteregót állít az Ovális Szoba sarkába. Erről első bekezdésünk és Móricka összes tézise szól. Ezekután nekünk már csak annyi a dolgunk, hogy mindezt beleállítsuk a filmművészet folyamatába. A legjelentősebb áramlatok közül a leginkább hasonlatoshoz illesszük. Ehelyett – ceterum censeo – a Lumière-gyerekeket kellett volna idejében jól kifenekelni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/02 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1052