KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/március
• Schubert Gusztáv: Einstand
TELEVÍZÓ
• György Péter: Csoportkép zászlóval Televízió a politikában
• Lengyel László: Politika a televízióban
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Irodalom

• György Péter: A lázadás esztétikája Kentaur
• Szilágyi Ákos: „Mint hulla a hulla!” Vázlat a szovjet nekrorealizmusról
• Zalán Vince: Hazugságok vására? Gyöngyök a mélyben
TÖMEGFILM
• Koltai Ágnes: „...a te országod”
• Lajta Gábor: Biff, boff, blöff! A Denevérember alakváltozásai
• Kemény György: Tisztelt Mr. Batman! Dizájn
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Befejezett jövő Meteo
• Fábián László: Van-e dokumentum, amikor nincs film? Málenkij robot; Te még élsz?
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Újérzéketlenség Kairó
LÁTTUK MÉG
• Kovács István: Vasárnapi tréfák
• Bikácsy Gergely: A film varázsa
• Lajta Gábor: Fekete eső
• Hegyi Gyula: A fehér szörny búvóhelye
• Fáber András: Erotikus fantázia
• Létay Vera: A Sárkány éve
• Tamás Amaryllis: Dolgozó lány
• Székely Gabriella: Őrület
• Bikácsy Gergely: Hibiszkuszháza
KRÓNIKA
• Szemadám György: Csutoros Sándor emlékére...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Japán hullámok

N. N.

A japán filmművészet az 50-es évek idején bekövetkezett nemzetközi áttörése óta az európai nagyközönség számára egyet jelentett a nyugodt, csendes erő és melankólikus belenyugvás filmalkotásaival: a Mizoguchi, Ozu, Naruse vagy Kaneto Shindo remekműveivel fémjelzett világképből csupán a „legnyugatibb japán”, Kurosawa Akira szenvedélyesen individualista életműve lógott ki. Az elmúlt évtizedben azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a külvilág sokáig csupán a tájfun szemét ismerte – az azt körülvevő őserők tombolásából kevés látszott a Lemenő Nap országaiból nézve. Kitano Takeshi sikerkarrierje óta megújult nemzetközi érdeklődés fordul Japán felé, ám ez már nem a shomen-gekik társadalmi és erkölcsi problémái fölött meditáló Japán. A haldokló stúdióóriások felett, amelyeknél egykor a legnagyobbak dolgoztak, mára átlépnek a video- és digitál-nemzedék zabolátlan tehetségei, miközben reneszánszukat élik az ezredvégi filmdivatokat évtizedekkel megelőző kismesterek, az újra aktív Imamurától, Oshimától, a nemrég elhunyt Fukasaku Kinjin keresztül, a jakuzafilmek kultuszrendezőjeként ismert Suzuki Seijunig. A kudarcot valló stúdiórendszer, ami a 90-es években már képtelen volt kitermelni saját utánpótlásvonalát, megnyitotta az utat a független film előtt, táplálkozzon az az egyszemélyes dokumentarizmusból, az olcsó szériafilmekből vagy akár a szoftpornó-iparból: soha nem látott generációváltás zajlik, egyre sebesebben és nagyobb zajjal, Japánban.

Isten hozott minket a vihar kapujában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/10 30. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2200