KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/március
• Schubert Gusztáv: Einstand
TELEVÍZÓ
• György Péter: Csoportkép zászlóval Televízió a politikában
• Lengyel László: Politika a televízióban
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Irodalom

• György Péter: A lázadás esztétikája Kentaur
• Szilágyi Ákos: „Mint hulla a hulla!” Vázlat a szovjet nekrorealizmusról
• Zalán Vince: Hazugságok vására? Gyöngyök a mélyben
TÖMEGFILM
• Koltai Ágnes: „...a te országod”
• Lajta Gábor: Biff, boff, blöff! A Denevérember alakváltozásai
• Kemény György: Tisztelt Mr. Batman! Dizájn
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Befejezett jövő Meteo
• Fábián László: Van-e dokumentum, amikor nincs film? Málenkij robot; Te még élsz?
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Újérzéketlenség Kairó
LÁTTUK MÉG
• Kovács István: Vasárnapi tréfák
• Bikácsy Gergely: A film varázsa
• Lajta Gábor: Fekete eső
• Hegyi Gyula: A fehér szörny búvóhelye
• Fáber András: Erotikus fantázia
• Létay Vera: A Sárkány éve
• Tamás Amaryllis: Dolgozó lány
• Székely Gabriella: Őrület
• Bikácsy Gergely: Hibiszkuszháza
KRÓNIKA
• Szemadám György: Csutoros Sándor emlékére...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nagyon nagy Ő

Tosoki Gyula

 

A Farrelly-fivérek az altáji humor programadóiként híresültek el nyolc évvel ezelőtt Dumb és Dumber című, finoman fogalmazva ellentmondásos filmjükkel, és ezt követő munkáikban tovább erősítették pozíciójukat az alpári vígjátékok sztahanovistái közt. Ám várható volt, hogy idővel ráunnak az egészre: legfrissebb opusukban a kurafiak szakítottak mindeddig makacsul következetesnek látszó szemléletmódjukkal, mely szinte kizárólag a testnedvek tengerében feredőző és a politikai korrektség hínárjában vergődő figurák számára biztosított terepet filmjeikben.

A nagyon nagy ő mintha a PC-terrorral dacoló mozik szülte trend ellenhatásaként készült volna. Hal, a nőkben csupán azok fizikai paramétereit értékelő figura szemlélete egy hipnózis során megváltozik: a kúra után már csak a hölgyek belső tulajdonságait képes észrevenni, és azok küllemével szemben vakká lesz. Amikor találkozik a másfél mázsás, ám tündöklő lelkületű békehadtestbeli Vénusszal, első látásra beleszeret, és hiába igyekeznek barátai lebeszélni a liezonról az érzelmeiben megátalkodott hőst, ő nem tágít. Külcsín és belbecs ellentmondása azonban idővel napvilágra kerül, és Halra – szó szerint – ráomlik a valóság.

A filmet azonban nem kell temetni. Igaz, a vaskosabb gegek ezúttal hiányoznak, a poénok éle azonban alig csorbult. Annak ellenére sem, hogy a Farrellyk méterekkel hátrébb léptek a közönség provokálását illetően: A nagyon nagy ő kifejezetten érzelmes, sőt – a végkifejlet felé közeledve – még érzelgősnek is mondható darab. A direktorduó rajongóinak kemény magja feltehetően visszalépésként értékeli majd, a film szédületes sikere az Államokban azonban azt jelzi, hogy a közönség jelentősebb – „horizontálisan hátrányos helyzetű” – része díjazza a rendezők erőfeszítéseit. A megaláztatás elviseléséért folytatott harc egyszerre humoros és megrendítő: a Farrellyk ezen – egyrészt emelkedett, másrészt lapos – gondolat jegyében forgatták új művüket, pályájuk során most először bizonyítva, hogy a szőrös mellkas érző szívet takar.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2530