KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/március
• Schubert Gusztáv: Einstand
TELEVÍZÓ
• György Péter: Csoportkép zászlóval Televízió a politikában
• Lengyel László: Politika a televízióban
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Irodalom

• György Péter: A lázadás esztétikája Kentaur
• Szilágyi Ákos: „Mint hulla a hulla!” Vázlat a szovjet nekrorealizmusról
• Zalán Vince: Hazugságok vására? Gyöngyök a mélyben
TÖMEGFILM
• Koltai Ágnes: „...a te országod”
• Lajta Gábor: Biff, boff, blöff! A Denevérember alakváltozásai
• Kemény György: Tisztelt Mr. Batman! Dizájn
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Befejezett jövő Meteo
• Fábián László: Van-e dokumentum, amikor nincs film? Málenkij robot; Te még élsz?
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Újérzéketlenség Kairó
LÁTTUK MÉG
• Kovács István: Vasárnapi tréfák
• Bikácsy Gergely: A film varázsa
• Lajta Gábor: Fekete eső
• Hegyi Gyula: A fehér szörny búvóhelye
• Fáber András: Erotikus fantázia
• Létay Vera: A Sárkány éve
• Tamás Amaryllis: Dolgozó lány
• Székely Gabriella: Őrület
• Bikácsy Gergely: Hibiszkuszháza
KRÓNIKA
• Szemadám György: Csutoros Sándor emlékére...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Carmen

Tamás Amaryllis

 

Artisztikus, plebejus és szabad. A nyolcvanas évek Carmenjei (a hideg-szenvtelenül érzéki Maruschka Detmers, a lélegzetállítóan szép és fiatal Laura del Sol, a játékos-archaikus nyelven megszólaló Csokonai Lili vagy Brook megháromszorozott tragikus nőalakja) közül Rosi Carmenjére, Julia Migenes Johnson-ra illik legjobban Esterházy fenti meghatározása. A cigánymitológia szerint halált jelentő pipacsok mögül előbújva tűnik fel először a filmben, hogy „halálos párbaj” után, története végén az arénában döfje le a szerelem mártírjává tébolyodott Don José. A nárcisztikus okossággal, hatalmi ambíciókkal, kispolgári közönnyel egyaránt szemben álló érzéki létet megtestesítő Migenes félig görög, félig Puerto Rico-i (Béjart felfedezettje). Öntudatos, temperamentumos, lényét Rosi egyenesen egy Gustave Doré-illusztrációhoz hasonlította. A film tiszteletteljes adaptációja Mérimée–Bizet operájának, a zenekedvelők igaz örömére, olyan énekes sztárokkal, mint Placido Domingo, Ruggero Raimondi. Érdekessége még, hogy a 82-ben Saura filmjében Don Josét alakító (és azt koreografáló) Antonio Gades 84-ben itt is koreográfusként dolgozott. Ha a természetes (spanyol) környezetben forgatott film nem is olyan reveláció, mint a néhány éve nálunk is bemutatott Saura-Gades-Sol feldolgozás, Rosi Carmen-interpretációja operafilmben különösen szokatlan, szinte pszichológiai hitelességgel mutatja a szerelmet – a rendező szándéka szerint – „két lény közötti olyan kapcsolatnak, akik egymás ellenfelei és azok is maradnak.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4909