KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/március
• Schubert Gusztáv: Einstand
TELEVÍZÓ
• György Péter: Csoportkép zászlóval Televízió a politikában
• Lengyel László: Politika a televízióban
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Irodalom

• György Péter: A lázadás esztétikája Kentaur
• Szilágyi Ákos: „Mint hulla a hulla!” Vázlat a szovjet nekrorealizmusról
• Zalán Vince: Hazugságok vására? Gyöngyök a mélyben
TÖMEGFILM
• Koltai Ágnes: „...a te országod”
• Lajta Gábor: Biff, boff, blöff! A Denevérember alakváltozásai
• Kemény György: Tisztelt Mr. Batman! Dizájn
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Befejezett jövő Meteo
• Fábián László: Van-e dokumentum, amikor nincs film? Málenkij robot; Te még élsz?
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Újérzéketlenség Kairó
LÁTTUK MÉG
• Kovács István: Vasárnapi tréfák
• Bikácsy Gergely: A film varázsa
• Lajta Gábor: Fekete eső
• Hegyi Gyula: A fehér szörny búvóhelye
• Fáber András: Erotikus fantázia
• Létay Vera: A Sárkány éve
• Tamás Amaryllis: Dolgozó lány
• Székely Gabriella: Őrület
• Bikácsy Gergely: Hibiszkuszháza
KRÓNIKA
• Szemadám György: Csutoros Sándor emlékére...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nem akarok felnőni

Szentistványi Rita

 

„Nem keresek többé választ a kérdésekre, kérdéseket keresek a válaszokhoz. Nem tudom, ki vagyok, nem tudom, létezem-e egyáltalán!” – egy tizenegy éves fiú mondja ezeket a mondatokat, s tucatjával idézhetnénk hasonlókat Kay Pollak filmjéből.

Az alaphelyzet már-már közhelyszerű: a stabil családi élet hiányát szenvedő, biológiai és társadalmi identitászavarokkal küszködő gyerek nekivág a nagyvárosnak. Kiürült világ, csődbe ment életek stációit járja végig. A végletes, olykor morbiditás határát súroló szituációk törvényszerűen mutatnak egy irányba: a perifériára. De a rendező – aki egyben a forgatókönyv társszerkesztője is – nem bízott csak a szimbolikusan értelmezhető képek erejében, s kis hősével többször el is mondatja, hogy ő önmagát, s a csak önmagában megvalósítható szabadságot keresi. A szimbólum így a filmben allegóriává egyszerűsödik. Az egzisztencialista filozófia hétköznapivá oldódott fogalomrendszere pedig gyomorszorítóan bizarrá teszi a filmet.

A kis Thomas Fryk mindent el tud játszani, mindent el tud hitetni. Szinte ki vagyunk neki szolgáltatva. Ugyanakkor a néző valamiféle egészséges életösztönnel kapkod levegő után: nem lehet, hogy ezt s így megfogalmazhatja egy gyerek. Mert ha mégis, akkor már minden mindegy, s legfeljebb a rezignáció és a depresszió között választhatunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6844