KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/március
• Schubert Gusztáv: Einstand
TELEVÍZÓ
• György Péter: Csoportkép zászlóval Televízió a politikában
• Lengyel László: Politika a televízióban
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Irodalom

• György Péter: A lázadás esztétikája Kentaur
• Szilágyi Ákos: „Mint hulla a hulla!” Vázlat a szovjet nekrorealizmusról
• Zalán Vince: Hazugságok vására? Gyöngyök a mélyben
TÖMEGFILM
• Koltai Ágnes: „...a te országod”
• Lajta Gábor: Biff, boff, blöff! A Denevérember alakváltozásai
• Kemény György: Tisztelt Mr. Batman! Dizájn
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Befejezett jövő Meteo
• Fábián László: Van-e dokumentum, amikor nincs film? Málenkij robot; Te még élsz?
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Újérzéketlenség Kairó
LÁTTUK MÉG
• Kovács István: Vasárnapi tréfák
• Bikácsy Gergely: A film varázsa
• Lajta Gábor: Fekete eső
• Hegyi Gyula: A fehér szörny búvóhelye
• Fáber András: Erotikus fantázia
• Létay Vera: A Sárkány éve
• Tamás Amaryllis: Dolgozó lány
• Székely Gabriella: Őrület
• Bikácsy Gergely: Hibiszkuszháza
KRÓNIKA
• Szemadám György: Csutoros Sándor emlékére...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ördögűzés Emily Rose üdvéért

Wostry Ferenc

 

Hogyan próbál a liberális Hollywood az amerikai társadalmat vezető militáns-fundamentalista jobboldalnak kedvére tenni? Ezzel a lagymatag filmmel például. Baj csak akkor van, ha közbeszól a filmesek lelkiismerete, és – bár a „szellemi elnyomóknak” néha továbbra is be akarnak hódolni –, némi tényszerűséget is szeretnének a történetbe belevinni. A konfliktus elkerülhetetlen.

Emily Rose halott. Belehalt a rajta elvégzett ördögűzésbe, a testére mért kínokba. Moonre atya az elsőszámú gyanúsított, a rituálé kivitelezője. Nem érdekli ha elítélik, nem érdekli, ha megvetik: ő csak tanúskodni szeretne, Emily történetét a világgal megosztani. Visszaemlékezések sorozatán keresztül tárul fel előttünk a szerencsétlen lány sorsa (amelynek alapja az 1976-ban valóságosan elhunyt német Annalise Michel története).

Sugalljanak a reklámok bármit, az Ördögűzés Emily Rose üdvéért nem horrorfilm, hanem amolyan bírósági dráma, illetve filmes maskarába bújtatott összecsapás a hit és az élet tényei között. Előbbinek túlságosan száraz, utóbbinak idegesítően bizonytalankodó. Az még valahogy elmegy, hogy a védelem képviselője, az a figura, akivel leginkább szimpatizálnunk kellene, bár szakmai szempontból hajmeresztően inkompetensnek, tárgyalótermi fellépései során pedig szánalmasan szétesettnek bizonyul, a filmes univerzum törvényeinek hatására mégis kvázi-győzedelmeskedik. De hogy a film saját alapvetésében csatlakoznom kelljen, abban, hogy kiegyensúlyozott, pártatlan lenyomatát adja a történetnek, az már sok: hiába a végkifejlet, a sztori objektív megítélését erőltető felhangja, ha közben unos-untalan olcsó, és ráadásul teljesen erőtlen ijesztgetésekkel meg egyéb horror-klisékkel szeretnének meggyőzni Emily Rose passiójának természetfeletti voltáról. Épp az ellenkezőjét érték el vele, a film végére csupán abban voltam teljesen biztos, hogy Emily Rose-t az emberi butaság ölte meg.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8434