KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/április
FILMSZEMLE
• Balassa Péter: A fényírástudók felelőssége
• Kovács András Bálint: Új kiúttalanság Fiatal filmesek
• Sneé Péter: Úgy, mint Hitchcock, csak kicsit jobban Beszélgetés Szirtes Andrással
• Báron György: Kicsi, de nagyon erős Fekete rekviem
• Székely Gabriella: A kis generáció Potyautasok

• Reményi József Tamás: A megszokott rabság A szolovkiak hatalma
• Bikácsy Gergely: Szabadság, Éjszaka Az ismeretlen francia film
• Bikácsy Gergely: Teltkarcsú szívdobbanás Túl szép hozzád
• Fáber András: Mozart, a fakutya Amadeus
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Holt Költők Társasága
• Létay Vera: Hódító Pelle
• Fáber András: Monsieur Hire
• Barna Imre: Milyen finomak a fehérek!
• Schubert Gusztáv: Éljen soká az úrnő!
• Kövesdy Gábor: Egyet ide, egyet oda
• Szemadám György: Vaklárma
• Tamás Amaryllis: Hívd a rádiót!
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: „A szerelem elfárad” Színészmemoárok
KRÓNIKA
• (X) : Filmterjesztő specializáció Esztergomban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Láncra vert igazság

Pápai Zsolt

Nothing but the Truth – amerikai, 2008. Rendezte: Rod Lurie. Szereplők: Kate Beckinsale, Mat Dillon, Vera Farmiga. Forgalmazó: Budapest Film. 103 perc.

 

2005-ben az Egyesült Államokban nagy port kavart a New York Times egyik újságírónőjének bebörtönzése: Judit Millernek az volt a bűne, hogy többszöri felszólításra sem nevezte meg azt a CIA-forrását, akitől a Bush-kormányzat piszkos ügyeinek leleplezését célzó írásaihoz az infókat kapta. Az ügyész úgy érvelt, hogy Miller árt a hazájának, ha nem adja fel az árulót, az újságírónő viszont állhatatosan védte informátorát.

Rod Lurie rendező (A manipulátor; Az utolsó erőd) ezt a történetet használta fel kiindulópontul, és egy játékidőnyi terjedelemben rögtön két filmet is leforgatott. Kezdetben Az elnök emberei című klasszikus mozi kortárs változatát, azaz feszes politikai thrillert ígér, ámde az expozíció lezárultával az újságírói etikáról szóló elmélkedést kínál. Jóllehet a műfajváltás zavarólag hat, és a jeleneteknek van egy csipetnyi tévéfilmes stichje is, egészében pozitív a mérleg.

Lurie nagy súlyokat helyez a színészek vállára, továbbá láthatóan bízik abban, hogy a központi probléma hosszú távon is megőrzi érdekességét. A rendező jól számol: a színészek teherbíróak, és a suspense egy darabig azután is erős, amikor már nem thrillert, hanem drámát látunk, a titokzatos informátor kilétével kapcsolatos kérdések ugyanis nyugtalanítóan színezik át az epizódokat. A Mat Dillon – mondjuk így – vérlázítóan megnyerő ügyészétől folyamatosan szorongattatott hősnő mindeközben afféle hérosszá alakul, már-már valószerűtlen figurává válik, az önsorsrontó viselkedésének megítélésével kapcsolatos legfőbb kérdés pedig egyre tolakodóbb: vajon miért nem hajlandó semmiféle kompromisszumra, vádalkura az ügyésszel? Sajnos a fináléhoz közeledve a feszültség adagolásának ritmusa akadozni kezd, ámde amikor már éppen érdektelenségbe fulladna a film, a zárlat méretes csattanójának fényében visszamenőleg minden érthetővé válik.

Extrák: Semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/11 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10350