KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/április
FILMSZEMLE
• Balassa Péter: A fényírástudók felelőssége
• Kovács András Bálint: Új kiúttalanság Fiatal filmesek
• Sneé Péter: Úgy, mint Hitchcock, csak kicsit jobban Beszélgetés Szirtes Andrással
• Báron György: Kicsi, de nagyon erős Fekete rekviem
• Székely Gabriella: A kis generáció Potyautasok

• Reményi József Tamás: A megszokott rabság A szolovkiak hatalma
• Bikácsy Gergely: Szabadság, Éjszaka Az ismeretlen francia film
• Bikácsy Gergely: Teltkarcsú szívdobbanás Túl szép hozzád
• Fáber András: Mozart, a fakutya Amadeus
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Holt Költők Társasága
• Létay Vera: Hódító Pelle
• Fáber András: Monsieur Hire
• Barna Imre: Milyen finomak a fehérek!
• Schubert Gusztáv: Éljen soká az úrnő!
• Kövesdy Gábor: Egyet ide, egyet oda
• Szemadám György: Vaklárma
• Tamás Amaryllis: Hívd a rádiót!
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: „A szerelem elfárad” Színészmemoárok
KRÓNIKA
• (X) : Filmterjesztő specializáció Esztergomban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mediterraneo

Bori Erzsébet

 

A film pontosan arról szól, ami a címe: a nagy kékségről, ami összeköti az egymástól távoli földeket. Ivan Csonkin hihetetlen kalandjai kelnek ismét életre a vásznon, harsányabb, színesebb, gátlástalanabb, mondhatni délibb változatban. Salvatores filmjében egy egész szakasz – helyre, zergetollas kalpagjukról ítélve hegyivadász – köt különbékét. A kisded olasz osztagot, van benne északi intellektuel és déli bunkó, ahogy annak lennie kell, kies görög szigetecskére vezénylik, Egyik sem szagolt még puskaport, harci szellemük lanyha, egyikük például Silvana nevű imádott szamarával vesz részt a második világháborúban. Még véget sem ér a D-day, és már két harci cselekménybe keverednek a festői városkában: első esetben egy tyúk, másodjára Silvana válik a háború áldozatává. Innentől a dramaturg veszi kézbe a marsallbotot, előbb az angolok lövik szét a hajót, majd Silvana gazdája vágja földhöz egy szem rádiójukat paroxizmusában – a németek már korábban voltak szívesek deportálni a sziget teljes férfilakosságát. Minden adva van az idillhez. Nem részletezném a megszállók és a polisz összemelegedésének változatos eseményeit, a pásztorlányokként megelevenedő pinup girlöket, a romlatlan perditát, a felvilágosult européer pópát és az új szamárral való találkozást, higgyék el becsületszóra, hogy gyönyörű az egész. A nagy földközi-tengeri randevúból csak a törökök vannak kizárva, akik a jó recina helyett csúnya tudatmódosító szereket használnak sötét fegyverkereskedelmi céljaik eléréséhez.

Egy ízben kávédaráló érkezik, külsejéből ítélve még az első világháború egyik légi csatájából keveredhetett ide (vagy Menzel filmjéből kölcsönözték), ez hozza a hírt, hogy Mussolini kaputt, az olasz-görög barátság immár hivatalosan is megpecsételtetett. Hőseink (az egy szem benősült dezertőr kivételével) fájó szívvel búcsúznak a szigettől, de – mint az az utójátékból kiderül – nem örökre. A szívmelengető Mediterraneo az 1992-es évben elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscart.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3701