Mozi

Hamupipőke

Varró Attila

Cinderella – amerikai, 2015. Rendezte. Kenneth Branagh. Írta: Aline Broosh McKenna, Chris Weitz. Kép: Haris Zambarloukos. Zene: Patrick Doyle. Szereplők: Lily James (Ella), Cate Blanchett (Lady Tremaine), Richard Madden (Károly), Derek Jacobi (Király), Helena Bonham-Carter (Tündérkeresztanya). Gyártó: Walt Disney Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 112 perc.

Az irodalmi klasszikusok rekontextualizálásáról híres Kenneth Branagh talán ideális választásnak tűnhetett a Burton-féle Alice és Jolie Demónája után az újabb merész – netán szerzői – Disney-átiratra számító nézőknek, ám az elmúlt évek feledhető álomgyári férfimelói (Thor, Jack Ryan) ismeretében aligha meglepő a Hamupipőke ihlettelen bérmunkája: ez a brit rendező már régen nem az, aki nindzsa-támadással indít egy Shakespeare-romkomot . Sokkal keserűbb csalódást jelent a friss mesefilm elképesztő idejétmúltsága: a stúdió biztonsági játéka folytán a 65 éves rajzfilm élőszereplős digitál-remake-je pereg a vásznon, amelyhez elemelték ugyan a klasszikus mese jóval működőképesebb női kalandfilm feldolgozásának (Örökkön-örökké) számos motívumát, de sajnos pont nem azokat, amelyek új színt vinnének a megfakult Disney-giccsbe, többé téve az 50-es évek kertvárosi nej-szerepébe beszocializáló mézédes tanmesénél.

Míg a Vadregény nemrégiben kusza mondanivalójához a népmese-gyökerekhez hívebb sötét Grimm-verziót választotta kiindulópontként, a vadonatrégi Hamupipőke a szalonképessé finomított Perrault-változatból táplálkozik, így már az alapanyag megfosztja a történetet mindattól, ami legalább a kisgyerek-közönség számára izgalmassá tenné (szemben a friss francia Szépség és Szörnyeteg-gel, ami egyszerre szólt a felnőtt közönséghez és célozta meg az óvodás-ösztönént) : passzív hősnője könnyes szemmel tűri az elnyomó nagytestvérek és az apai szívet elrabló (mostoha)anya kínzásait, majd krisztusi gesztussal bocsát meg az ellene vétkezőknek. Branagh színtelen meséje hiteles érzelmek, valódi indulatok híján csupán üres fantáziakép egy képzeletbeli közönségnek, amely mindössze maroknyi Disney-igazgató és oktatási államtitkár fejében létezik, tömegbázisát vesztett szomorú propagandadarabja egy hajdani (stúdió)aranykornak – érthető, rendezője miért ábrázolja művészénjét immár a szervilis udvari festő mellékalakjában.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 61-61. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12161

Cikk értékelése:

szavazat: 198 átlag: 5.51