KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/május
MAGYAR MŰHELY
• Tamás Amaryllis: Fehér mágia
• Bereményi Géza: A mítosz, amelyet megélsz Privát Magyarország
• Fáber András: Nagy családi vonatozás Da capo
• Báron György: A csehovi légpuska Céllövölde

• Tillmann József A.: Ikonoklasszikus elvetemültségek Képözön és kellékkollázs
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Az öreg filmdemokrata Fellini rajza

• Koltai Ágnes: Exodustól Exodusig Az izraeli film a nyolcvanas években
• Bikácsy Gergely: Fecskék a börtönben A francia film vásott kölykei
• Takács Ferenc: Háború és vége Vietnam értelme
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Az ötvenfontos részvény London

• Zalán Vince: Kinepolisok
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A kötél
• Szemadám György: Kék bársony
• Koltai Ágnes: Cinema Paradisò
• Ardai Zoltán: Rózsák háborúja
• Báron György: Saigon
• Szemadám György: Az utolsó csepp
• Tamás Amaryllis: Az Aranyfiú
• Fáber András: Valami vadság
KRÓNIKA
• Fáber András: A holnap sztárjai Filmfesztivál Genfben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tobi

Varga András

Spanyolországban vagyunk – valamikor a hetvenes évek végén – amikor az angyaltermetű Tobinak, egy felhőtlen életű munkáscsalád kisfiának szárnyai nőnek. Kálváriája és kalandjai során, ahogyan ez már a normális polgári demokráciákban lenni szokott, levitézlik a tudomány, kiárusíttatik a családi szeretet, és a gyermeki ártatlanság diadalmaskodik az angyali puttó mennybemenetelével.

E habkönnyű banalitást világ-kritizáló hajlama tehetné számunkra érdekessé, mert nem akármilyen filmcsíny a katolikus Spanyolországban gúnyolódni a szent család profanizálásával; hiszen az, ami századokkal-évtizedekkel előbb még isteni csoda lett volna, most a racionális-prakticista társadalomban már csak nyűg és teher. Nyűg, mert a tudat isten után is transzcendentumokkal terhes: csészealjak, UFO-k, idegen lények rémisztik. Ám ez a teher megfelelő járomba fogva profitot hajthat: a folyamat karikatúráját vetítik elénk a romantikus antikapitalizmus jegyében fogant képek.

A rendező – Antonio Mercero – bármily elképzeléseket rejtegetett is tarsolyában – elsősorban szórakoztat. Mozija szatirikusan szemlélteti korát, merészen elegyítve a realista bálványdöngetést börleszk ízű, jellemkomikai elemekkel. Mint a közönség szükségleteit jól ismerő mester filmjét a hagyományos érzelmi azonosulást-elutasítást követelő fordulatokra építi. Gyengéi épp erényeiből fakadnak: túl sok a hetvenes évek olasz és gyatrább francia politikai krimijeiből gyanúsan ismerős helyzet. Élményrontóvá az eredeti ötlet túlhajszolása ott lesz, ahol a film öncélú „igazoló jelentéssé” válik: íme, az újsütetű spanyol demokráciában már ezt is lehet! Eredetibb kritikai és stilisztikai elképzelés talán jobban óvná a végkicsengésében komolykodóvá sikeredett filmet a kegyetlenül szokványos feledéstől.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/01 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7220