KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/május
MAGYAR MŰHELY
• Tamás Amaryllis: Fehér mágia
• Bereményi Géza: A mítosz, amelyet megélsz Privát Magyarország
• Fáber András: Nagy családi vonatozás Da capo
• Báron György: A csehovi légpuska Céllövölde

• Tillmann József A.: Ikonoklasszikus elvetemültségek Képözön és kellékkollázs
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Az öreg filmdemokrata Fellini rajza

• Koltai Ágnes: Exodustól Exodusig Az izraeli film a nyolcvanas években
• Bikácsy Gergely: Fecskék a börtönben A francia film vásott kölykei
• Takács Ferenc: Háború és vége Vietnam értelme
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Az ötvenfontos részvény London

• Zalán Vince: Kinepolisok
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A kötél
• Szemadám György: Kék bársony
• Koltai Ágnes: Cinema Paradisò
• Ardai Zoltán: Rózsák háborúja
• Báron György: Saigon
• Szemadám György: Az utolsó csepp
• Tamás Amaryllis: Az Aranyfiú
• Fáber András: Valami vadság
KRÓNIKA
• Fáber András: A holnap sztárjai Filmfesztivál Genfben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Húsz nap háború nélkül

Gáti Péter

„Századunkat kettémetszette a második világháború. Én e hatalmas törés krónikása vagyok” – vallja Konsztantyin Szimonov, aki forgatókönyvírója és narrátora is egyben ennek az alkotásnak. Az önéletrajzi ihletettségű történet írókatonatiszt hőse húsz napra Taskentba, a hátországba utazik, ahol egyik írásából filmet forgatnak. Az író számára a legfőbb tanulság: a háború mindenhol háború, súlyos sebeket nemcsak a harctéren lehet kapni. Valószínűleg ez a meggyőződés készteti arra, hogy az írásából készülő film forgatásánál tapasztalt hamis, csak agitatív célzatú ábrázolási módszert elutasítsa. Tudja, hogy a kamerába mosolygó, önfeledten vidám katonák optimizmusának semmi köze nincs a front emberéhez.

A Húsz nap háború nélkül, a filmbéli forgatással, közvetetten olyan művészet létjogosultsága mellett kíván kiállni, amelyik minden körülmények között az igazság megmutatását tartja elsődlegesnek. Ezt a hitvallását azonban művészileg German filmjével nem erősíti meg. Író-katonatiszt hősét kamerájával mindenhová követi, mégsem tud lényegeset mondani róla. Az aprólékosan részletező kisrealizmus módszerével a rendező nem volt képes hús-vér figurákat teremteni. A képek helyett szavakban elénk táruló tragédiáknak nincs katartikus hatásuk, fárasztó monológok közben a kamera feladat híján, ötletszerűen, komponálás nélkül dolgozik. A főhős idegenül tesz-vesz ebben a környezetben, még leginkább az élet „sűrűjében” megmártózó és ötleteket gyűjtő művész benyomását kelti. A film egy kissé ahhoz hasonlatos, mintha Szimonov verse, a Várj reám elevenedne meg élőképek sorozatában. Ezért lett a végeredmény – jóllehet hamis pátosztól mentes, de mégiscsak – szabvány háborús mozaik, 1942 szovjet hátországáról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/01 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7223