KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/május
MAGYAR MŰHELY
• Tamás Amaryllis: Fehér mágia
• Bereményi Géza: A mítosz, amelyet megélsz Privát Magyarország
• Fáber András: Nagy családi vonatozás Da capo
• Báron György: A csehovi légpuska Céllövölde

• Tillmann József A.: Ikonoklasszikus elvetemültségek Képözön és kellékkollázs
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Az öreg filmdemokrata Fellini rajza

• Koltai Ágnes: Exodustól Exodusig Az izraeli film a nyolcvanas években
• Bikácsy Gergely: Fecskék a börtönben A francia film vásott kölykei
• Takács Ferenc: Háború és vége Vietnam értelme
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Az ötvenfontos részvény London

• Zalán Vince: Kinepolisok
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A kötél
• Szemadám György: Kék bársony
• Koltai Ágnes: Cinema Paradisò
• Ardai Zoltán: Rózsák háborúja
• Báron György: Saigon
• Szemadám György: Az utolsó csepp
• Tamás Amaryllis: Az Aranyfiú
• Fáber András: Valami vadság
KRÓNIKA
• Fáber András: A holnap sztárjai Filmfesztivál Genfben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Norma Rae

Karcsai Kulcsár István

Martin Rittet a nevezetes Kazan–Strasberg színiiskola indította el a pályán. Sikeres színészi alakításai és színpadi rendezései voltak a Broadway-n. Később a televízió hódította el. Mint filmrendező a hollywoodi filmvilág egyik legbecsületesebb képviselőjének bizonyult, zaklatták is az ötvenes években, ennek a kornak keserű emlékét idézte fel A jónevű senkiben.

Legutóbbi filmjében, a Norma Rae-ben, híven haladó társadalmi magatartásához, ismét szociális témát feszeget. Szakszervezeti aktivista érkezik New Yorkból a déli kisvárosba, egy textilüzemben szakszervezeti sejtet próbál létrehozni. Egy értelmes szövőnő segítségével ez sikerül is neki. Mindez nagyon tervszerűen, persze elkerülhetetlen összetűzésekkel, de végül is különösebb izgalmak nélkül történik. Eszünkbe jut Zavattini, „a neorealizmus pápája”, akinek álma olyan film létrehozása volt, „amely mindössze annyit mond el, hogy egy ember él, eszik, dolgozik, iszik, és melyben mindez csodálatos képpé alakul és bátorító példává lesz”. Martin Ritt filmje a cselekménytelenségnek ezt az eszményét meg is valósítja, csak éppen a zavattini-i követelmények csattanósan megfogalmazott lényege nélkül.

Sally Field, a női főszereplő, Cannes-ban a legjobb alakítás díját nyerte, ami nyilván az amerikai színjátszásra jellemző lélektani realizmust mesteriskolában tanuló, majd tanító Ritt színészvezetését is dicséri.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/10 41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7697