KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/június
KRÓNIKA
• Balázs Béla: Greta Garbo
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Kedves Olvasónk!
MAGYAR MŰHELY
• Bikácsy Gergely: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Fehér György: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Grunwalsky Ferenc: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Koltai Lajos: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Monory M. András: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Szabó István: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• György Péter: Öntudat és lázálom A Munkás a magyar filmben

• Bikácsy Gergely: Idióták a családban Chaplin, Keaton, Tati
• Török Gábor: Csöndjátékok Samuel Beckett és a Film
• Szemadám György: Papírdémonok Japán animációs filmnapok
• Csantavéri Júlia: Archív tengervíz Új olasz filmekről
KRITIKA
• Schlett István: 150 vagy 250 golyó? Vérrel és kötéllel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A halálraítélt
• Tamás Amaryllis: A parafenomén
• Koltai Ágnes: A mélység titka
• Szemadám György: Nem vagyunk mi angyalok
• Barna Imre: Lambada, a tiltott tánc
• Székely Gabriella: Gyilkos lövés
• Tamás Amaryllis: A kis Afrodité
• Nóvé Béla: Kötéltánc
• Ardai Zoltán: A Vadnyugat fiai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az óriás

Ardai Zoltán

 

Az 1950-es évek első felében William Wyler mellett George Stevens volt a jellegzetesen hollywoodi film művészies vonulatának legfőbb képviselője, de Frank Capra, a mester is működött még, túl a maga nagy korszakán. Stevens az Amerikai tragédia megfilmesítésével vált méltóvá mesteréhez, s következő adaptációi – Az óriás, Anna Frank naplója – tovább erősítették illusztris pozíciójában: az Oscar-díjas film (mint típus) ideális példáit alkotta meg. Leghatásosabb műve talán éppen a roppantul hosszadalmas Az óriás. Nagyepikai élményt nyújtó film (irodalmi alapja egyszerre családregény és fejlődésregény); a cselekmény titkos iránya csak nagysokára válik kivehetővé, akkor azonban beleborzongunk: megcsiklandoz magasztossága. Fehérponyva-história ez, de olyan fajta, amelyből nem hiányzik az elemi erő. A történet kezdetén korlátoltnak mutatkozó texasi nagybirtokos az idő múlásával egyszercsak emberi óriásként áll előttünk. Egykori taszító elvei nem riasztották el tőle északról szerzett csodafeleségét, aki érezte őt, s a közös évek során a texasiról csakugyan lefoszlik minden kárhoztatható vonás, öregkorára („napjainkra”) azt is felismeri, hogy helytelen a családi gazdasághoz láncolnia modern gyermekeit, s ökölre megy – déli földön – a másfajúak egyenjogúságáért. (Ellenlábasa, a földönfutóból lett olajnábob lelkileg összeroppan: hatalma nem vitte közelebb a legigazabb nő szerelméhez.)

Stevens láthatólag hittel és rengeteg pénzzel dolgozott. Az óriás vágásról vágásra minuciózusan kimunkált film, tájképein, szobabelsőin, színészein hibátlanul egyenletes az áttetsző cukorbevonat. Itt még a sárbancsúszás is olyasminek látszik, aminek az ember megadhatja a módját, s ez még a történetnél is jobban lenyűgözi a nézőt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5883