KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/június
KRÓNIKA
• Balázs Béla: Greta Garbo
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Kedves Olvasónk!
MAGYAR MŰHELY
• Bikácsy Gergely: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Fehér György: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Grunwalsky Ferenc: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Koltai Lajos: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Monory M. András: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Szabó István: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• György Péter: Öntudat és lázálom A Munkás a magyar filmben

• Bikácsy Gergely: Idióták a családban Chaplin, Keaton, Tati
• Török Gábor: Csöndjátékok Samuel Beckett és a Film
• Szemadám György: Papírdémonok Japán animációs filmnapok
• Csantavéri Júlia: Archív tengervíz Új olasz filmekről
KRITIKA
• Schlett István: 150 vagy 250 golyó? Vérrel és kötéllel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A halálraítélt
• Tamás Amaryllis: A parafenomén
• Koltai Ágnes: A mélység titka
• Szemadám György: Nem vagyunk mi angyalok
• Barna Imre: Lambada, a tiltott tánc
• Székely Gabriella: Gyilkos lövés
• Tamás Amaryllis: A kis Afrodité
• Nóvé Béla: Kötéltánc
• Ardai Zoltán: A Vadnyugat fiai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Balekok

Harmat György

 

Képzeljük el a szelíd, neurotikus Pierre Richard-t, meg az erőszak-híve, vagány, érzelmeit szégyellő, „igazi férfi” Gérard Depardieu-t, amint alvilági üldözőkkel a nyakukban, együtt nyomoznak egy tizenhat éves szökött kamasz után, akiről ráadásul nem is tudják, hogy melyikük fia. Ígéretes, nemde? Nem először találkozunk e remek kontraszt-párossal: rájuk épült Francis Veber egy korábbi filmje, a Balfácán is.

Depardieu nemcsak Ferreri, Truffaut, Bertolucci és Wajda filmjeiben bizonyítja, hogy korunk egyik legnagyobb filmszínésze, hanem az efféle bohócságokban is. Richard kevésbé mértéktartó eszközökkel él, ám depressziós-karikatúrája (lépten-nyomon sírva fakad) többnyire ellenállhatatlanul kacagtató.

A történet ritkán pereg igazán gyorsan, sablonos is, de a két színész elevenné teszi. Megfelelő arányban váltakoznak a szentimentális és humoros elemek, a befejező képsoron (az apai, fiúi és baráti szeretet sajátos diadalán) pedig egyszerre sír és nevet a történetbe belefeledkező néző.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/02 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5916