KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/június
KRÓNIKA
• Balázs Béla: Greta Garbo
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Kedves Olvasónk!
MAGYAR MŰHELY
• Bikácsy Gergely: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Fehér György: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Grunwalsky Ferenc: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Koltai Lajos: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Monory M. András: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Szabó István: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• György Péter: Öntudat és lázálom A Munkás a magyar filmben

• Bikácsy Gergely: Idióták a családban Chaplin, Keaton, Tati
• Török Gábor: Csöndjátékok Samuel Beckett és a Film
• Szemadám György: Papírdémonok Japán animációs filmnapok
• Csantavéri Júlia: Archív tengervíz Új olasz filmekről
KRITIKA
• Schlett István: 150 vagy 250 golyó? Vérrel és kötéllel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A halálraítélt
• Tamás Amaryllis: A parafenomén
• Koltai Ágnes: A mélység titka
• Szemadám György: Nem vagyunk mi angyalok
• Barna Imre: Lambada, a tiltott tánc
• Székely Gabriella: Gyilkos lövés
• Tamás Amaryllis: A kis Afrodité
• Nóvé Béla: Kötéltánc
• Ardai Zoltán: A Vadnyugat fiai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hazánk

Gáti Péter

Magyarországról idehaza készített idegenforgalmi propagandafilmeket nézve, gyakran keserű a szánk íze. Tényleg ilyen a mi országunk? A jó ízek, a magyaros vendéglátás, a Balaton hűs habjai és más hasonló, turistacsalogató szlogenek képi aláfestése láttán többnyire nem ismerünk magunkra. Kétségtelen, hogy az idegenforgalmi reklám szempontjait szem előtt tartó kedvcsináló filmecskék nem szociológiai valóságfeltárásnak készülnek. A patikatisztaságú skanzenek, a cigányzenés hejehuják és a pusztai lovasbetyárkodások – made in Hungary – világa azonban alapvetően más, mint az itt élők Magyarország-önarcképe.

Bennünk milyen kép él a saját hazánkról? Milyen a honpolgárok Magyarországa, egy „belső használatra”, retusálás nélkül készült önarckép? Kis József egész estés dokumentumfilmje nem teljesen hiteles válasz erre a kérdésre. A felszabadulás negyvenedik évfordulójára készített alkotás ugyanis elsősorban reprezentatív körkép kívánt lenni, pátosz és büszkeség övezte eredmény-felsorakoztatás. Az elmúlt négy évtized szocialista építőmunkájának önérzettel vállalható momentumait számba vevő mozihíradó, ünnepi kiadásban.

A rendező munkájában a hazai élet sokszínű világát pásztázza, szót ejtve iparról, mezőgazdaságról, politikáról, sportról és művészetekről egyaránt. Természetesen ünnepelni sokféleképpen lehet, de ez a film is szemléletesen bizonyítja, hogy a fennkölt áhítat nem mindig célravezető. Talán élményszerűbbé vált volna ez az ünnepi filmes számvetés, ha díszes enciklopédia helyett tartalmas esszék, személyesebb hangvételű részletek értékes gyűjteménye rajzolná ki a mai Magyarország kontúrjait. Paks, a Győri Vagon- és Gépgyár, a dús búzatáblák, a Kis-Balaton, a Fesztiválzenekar, a Fogathajtó VB, a Lutheránus Világkongresszus és 1957. május 1., mint hazánkat jellemző valóságdarabkák a napi televíziós és újsághírek elszemélytelenített modorában kerülnek a vászonra.

Kis József filmje leginkább egy iskolai ünnepi műsorhoz hasonlít. Mintha egy percre sem merne megszabadulni az „emelkedettség” szorító, különleges alkalmakkor kötelezőnek vélt egyenöltözékétől. Ilyen szellemet árasztanak a film képsorai, a vágások, az elhangzó obligát versek és szövegek is.

Végeredményben mindaz, amit látunk, a mi hazánkról és hozzánk, állampolgáraihoz szól, de – függetlenül a széksorok és a vászon közötti tértől – három lépés távolságról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/04 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6146