KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/július
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Szerkesztőség!
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A káosz gyémánttengelye Ran
• Schubert Gusztáv: A gyöngédség forradalma Pozsony
• Varga György: A nonkonformizmus lova Beszélgetés Jan Němeccel
• Zalán Vince: Kelet-nyugati átjáró Berlinale
• Birinyi Éva: Drakulák és denevérek Fantasztikus filmek fesztiválja
FORGATÓKÖNYV
• Kornis Mihály: Magyar Rekviem
KRITIKA
• Székely Gabriella: Elfogytak a fotók Napló apámnak, anyámnak
LÁTTUK MÉG
• Kövesdy Gábor: Drágám, a kölykök összementek
• Megyesi Gusztáv: Aszex
• Báron György: Goodbye Emmanuelle
• Koltai Ágnes: Menekülő ember
• Hegyi Gyula: Tango és Cash
• Schubert Gusztáv: A ragadozó
• Tamás Amaryllis: A rendőrsztori folytatódik
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Lexikon-izgalmak
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Panoráma, avagy a legfőbb érték az ember

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egykoron harcosok voltak

Harmat György

A férj munkanélküli, nem éppen mellesleg pedig macho állat: „szereti” az asszonyt, ám ha begurul, véres-puffadtra veri. Önzését gyermekei is megszenvedik. A feleség kemény, büszke nő, aki dacos szerelemből ment hozzá az urához, s minden sértés ellenére kitart mellette. Amíg bírja, amíg teheti. Az egyik fiú menekül otthonról, egy utcai banda tagja lesz, a másikat a törvény javítóintézetre ítéli. A 13 éves, meseköltő lány rí ki leginkább környezetéből: őt megerőszakolja apja barátja... Íme egy őslakos család hétköznapjai a mai Új-Zélandon.

A maorik temperamentuma, mint gondolható, fékezhetetlen, vad a természetük, életelemük a dal, a mulatozás. A „kollektív jellemábrázolás” és egyes szituációk sematizmusát azonban minduntalan átvérzi a valóság: ettől szép, erőteljes – ha nem is remekmű – Lee Tamahori többszörös díjnyertes debütáló filmje. A megmintázott közeg pulzáló hitelességétől, a színészi alakítások feszes plaszticitásától. Az alkotás témája nem a rasszizmus, az intolerancia. Alig van fehér szereplője: az a néhány azonban – jellemző módon – rendőr, bíró vagy szociális munkás. A maorik „egykoron harcos”, őshazájában kisebbségi népét belső konfliktusok (is) gyötrik: testét szétmarja a modernizáció, a hagyományok még élő cafatjai ott lüktetnek a lumpenlét váladékában. Korunk megkerülhetetlen ellentmondása, hogy az erről szóló film dinamizmusa nem kis részben az amerikai típusú beállítás- és vágástechnikából fakad.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/09 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=348