KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/július
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Szerkesztőség!
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A káosz gyémánttengelye Ran
• Schubert Gusztáv: A gyöngédség forradalma Pozsony
• Varga György: A nonkonformizmus lova Beszélgetés Jan Němeccel
• Zalán Vince: Kelet-nyugati átjáró Berlinale
• Birinyi Éva: Drakulák és denevérek Fantasztikus filmek fesztiválja
FORGATÓKÖNYV
• Kornis Mihály: Magyar Rekviem
KRITIKA
• Székely Gabriella: Elfogytak a fotók Napló apámnak, anyámnak
LÁTTUK MÉG
• Kövesdy Gábor: Drágám, a kölykök összementek
• Megyesi Gusztáv: Aszex
• Báron György: Goodbye Emmanuelle
• Koltai Ágnes: Menekülő ember
• Hegyi Gyula: Tango és Cash
• Schubert Gusztáv: A ragadozó
• Tamás Amaryllis: A rendőrsztori folytatódik
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Lexikon-izgalmak
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Panoráma, avagy a legfőbb érték az ember

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Marie

Zalán Vince

A jogállam lehetőségeit épphogy csak ízlelgető magyar mozinéző – talán nem tévedek nagyot – némi érdeklődéssel elegyes zavarodottsággal tekint a Marie című amerikai filmre. Zavarodottságának feltehető oka, hogy nincs (nem lehet) képzete, fogalma a címszereplő hivatali státuszáról. (Marie Tennessee állam szabadlábra-helyező bizottságának az elnöke.) Ugyanakkor – furcsa ellentmondásként – ennek a hivatali funkciónak a fontossága az egyetlen ebben a publicisztikai ihletésű filmben, ami érdeklődését valóban felkeltheti. A rendező, Roger Donaldson természetesen nem a magyar néző, elsősorban nem a magyar néző számára készítette filmjét, érthető hát, hogy e jelentős állami-jogi posztnál jobban érdekelte a joggyakorlat, pontosabban a joggyakorlat tisztaságába, az igazságba vetett hit. Mert hisz az igazság, az amerikai filmművészet hagyományainak megfelelően, előbb-utóbb diadalmaskodik, ha máshol és máskor nem, hát a bíróság előtt. Lényegében ez a népszerű előadásmódban megfogalmazott meggyőződés koronáztatik meg a Marie-ban, amikor az állam kormányzója ellen indított per befejezésekor a háromgyermekes, elvált jogásznő győztesen hagyja el a bíróságot.

A főcímlista különböző rangú producerei között felfedezhető egy név: Frank Capra jr. Nem tudom, hogy e név viselőjének van-e valami köze a roosevelti korszak talán legnépszerűbb filmrendezőjéhez. Annyi azonban bizonyos, hogy a Marie csak halvány visszfénye Frank Capra igazságra törő, lelkesítő műveinek, jóllehet Roger Donaldson élvezetesen és folyamatosan „beszéli” az általunk is jól ismert amerikai film-köznyelvet. Talán el is felejtenénk filmjét, ha nem tolakodna tudatunkba olykor a kérdés: mi is az a szabadlábra-helyező bizottság?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/01 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4869