KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/július
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Szerkesztőség!
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A káosz gyémánttengelye Ran
• Schubert Gusztáv: A gyöngédség forradalma Pozsony
• Varga György: A nonkonformizmus lova Beszélgetés Jan Němeccel
• Zalán Vince: Kelet-nyugati átjáró Berlinale
• Birinyi Éva: Drakulák és denevérek Fantasztikus filmek fesztiválja
FORGATÓKÖNYV
• Kornis Mihály: Magyar Rekviem
KRITIKA
• Székely Gabriella: Elfogytak a fotók Napló apámnak, anyámnak
LÁTTUK MÉG
• Kövesdy Gábor: Drágám, a kölykök összementek
• Megyesi Gusztáv: Aszex
• Báron György: Goodbye Emmanuelle
• Koltai Ágnes: Menekülő ember
• Hegyi Gyula: Tango és Cash
• Schubert Gusztáv: A ragadozó
• Tamás Amaryllis: A rendőrsztori folytatódik
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Lexikon-izgalmak
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Panoráma, avagy a legfőbb érték az ember

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tirnovói cárnő

Lajta Gábor

 

Ha kiváló írók műveit filmesítik meg, eltekintve a brutális hamisításoktól, az alapanyag ott él a képekben, eredeti fordulatai, fontosabb részei átderengenek, mint ruhán a test. S ha nem tudjuk is az okát, sejtjük, érezzük az írói gondolkodás jelenlétét. A közepes feldolgozásokban ez inkább idegen szövet a műben, különösen, ha a rendező egyszerűen ”hű” kíván maradni a regényhez, novellához.

Pedig Janko Jankovnak, a tapasztalt bolgár rendezőnek is ez utóbbi lehetett a célja. Emilijan Sztanev azonos című regényéből forgatott filmet. A tirnovói cárnő egy parasztlány, s a helyszín sem az ősi cári székhely, hanem poros, unalmas kisváros a XIX. század végén. Ha a lassú indítás és a szokványos beállítások után már lemondtunk arról, hogy a jól kiválasztott szereplők fiziognómiáján és a reális városképen kívül kapjunk valamit magától a filmtől, ha pusztán a meseszövésre figyelünk, akkor érdekessé kezd válni a főszereplő, a felvilágosult doktor nagyon is gyarló konfliktusa: a választás kínossága szép és hasznos – az érzéki „tirnovói cárnő” és a tüdőbajos, de gazdag Eleonóra – között. A film érzelmi hőhulláma a cselédként fölvett, de szeretőként tartott parasztlány kijátszásával tetőződik. Ezekben a jelenetekben nagyon pontos a doktort alakító színész: pusztán fegyelmezett mozdulataival váltja ki ellenszenvünket. Az együttlélegző pillanatokon kívül azonban a közönyt közönyösen, az unalmat unalmasán adja vissza A tirnovói cárnő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6922