KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/július
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Szerkesztőség!
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A káosz gyémánttengelye Ran
• Schubert Gusztáv: A gyöngédség forradalma Pozsony
• Varga György: A nonkonformizmus lova Beszélgetés Jan Němeccel
• Zalán Vince: Kelet-nyugati átjáró Berlinale
• Birinyi Éva: Drakulák és denevérek Fantasztikus filmek fesztiválja
FORGATÓKÖNYV
• Kornis Mihály: Magyar Rekviem
KRITIKA
• Székely Gabriella: Elfogytak a fotók Napló apámnak, anyámnak
LÁTTUK MÉG
• Kövesdy Gábor: Drágám, a kölykök összementek
• Megyesi Gusztáv: Aszex
• Báron György: Goodbye Emmanuelle
• Koltai Ágnes: Menekülő ember
• Hegyi Gyula: Tango és Cash
• Schubert Gusztáv: A ragadozó
• Tamás Amaryllis: A rendőrsztori folytatódik
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Lexikon-izgalmak
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Panoráma, avagy a legfőbb érték az ember

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ítélet: halál

Greskovits Béla

 

Íme, újra egy partizánfilm, frissiben a futószalagról. A lengyel ellenállásról szól, de „lengyeles zamatát” legfeljebb az adja, hogy időnként még a német tisztikar is zsörtölődő „tiszteletkörökre” kényszerül benne a közmondásos lengyel szabadságvágy előtt. Egyébként elejétől a végéig szabványszerű alkotás, lehetne akár jugoszláv is, ha hősei kólót járnának harc után. Talán csak egy kicsit „spórolósabb” az átlagnál. Mert, akárhogy is számolgatjuk, mindössze 15–20 statiszta veri benne a díszlépést – jóllehet több műszakban – a megszállt város utcáin, és bizony magának Heinrich Himmlernek a fogadására annyi egyenruhást sem tud felvonultatni a rendező, mint amennyi egy kisvárosi tűzoltó-szemlére összesereglik. Ráadásul untig ismert díszletek között lézengenek a szereplők, egyetlen eredeti elemmel sem gazdagodik korképünk.

Monthatnánk persze: hagyjuk a külsőségeket, hátha szándékoltan jelzésszerű a korrajz. Csakhogy nem kevésbé érdektelen a film pszichológiai síkja (hogy ne mondjuk: lapálya) sem. A fiatal hős, a partizánok ítéletvégrehajtó osztagának tagja rádöbben: embert ölni viszolyogtató, még ha áruló, kollaboráns is halálraítélt. Csakhogy – tanít a rendező – saját életével jászik, aki sorsdöntő pillanatokban érzeleg, az ellenállás nem gyerekjáték.

Nem bizony, de a filmrendezést sem ártana komolyabban venni, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Orzechowski produkciójához hasonló művek serege tanácsolja el az érdeklődőket még a témától is, míg a lengyel ellenállás tényeiről, valódi drámáiról utoljára Wajdától láttunk igaz filmeket. Ilyen helyzetben a kritika sem gyerekjáték, szigorú ítéletre kényszerül. E lengyel filmre vonatkoztatva, az ítélet: silány.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/10 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6956