KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/július
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Szerkesztőség!
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A káosz gyémánttengelye Ran
• Schubert Gusztáv: A gyöngédség forradalma Pozsony
• Varga György: A nonkonformizmus lova Beszélgetés Jan Němeccel
• Zalán Vince: Kelet-nyugati átjáró Berlinale
• Birinyi Éva: Drakulák és denevérek Fantasztikus filmek fesztiválja
FORGATÓKÖNYV
• Kornis Mihály: Magyar Rekviem
KRITIKA
• Székely Gabriella: Elfogytak a fotók Napló apámnak, anyámnak
LÁTTUK MÉG
• Kövesdy Gábor: Drágám, a kölykök összementek
• Megyesi Gusztáv: Aszex
• Báron György: Goodbye Emmanuelle
• Koltai Ágnes: Menekülő ember
• Hegyi Gyula: Tango és Cash
• Schubert Gusztáv: A ragadozó
• Tamás Amaryllis: A rendőrsztori folytatódik
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Lexikon-izgalmak
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Panoráma, avagy a legfőbb érték az ember

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Filmszínészek?

Máriássy Judit

A tetszetős kötet, melyet a Mafilm adott ki az 1980-as játékfilmszemle alkalmából, Hámori András szerkesztésében, a fenti címet viseli – kérdőjel nélkül. Célja, hogy egyenként és együttesen bemutassa azokat a magyar színészeket, akik a filmgyár 1977-ben született saját társulatának tagjai a legszorosabban vett jelen időben. Néhány egészen kitűnő, művészi és emberi portrét szellemesen és elfogultan felvázoló jellemzés (mellette néhány gyengébb, érdektelenebb), pontos-hűvös életrajzi adatok, és jórészt a riportalany szerepét alakító színész bölcsességétől vagy csacskaságától függő rövid interjúk lennének hivatottak meggyőzni arról, hogy a Lumumba utcában végre sikerült megvalósítani a réges-régi tervet: a filmet főhivatásként szolgáló színészkollektíva leveszi a rendezők és gyártásvezetők válláról a kínzó színészhiány és az egyre bonyolultabb egyeztetés gondját. Erről szól Föld Ottónak, a Mafilm igazgatójának bevezető nyilatkozata. De csak az.

A portrék és vallomások mást mondanak. Ez a más is jelentős, ez a más is esemény, de inkább a honi színészet problémáinak tükre, semmint a filmművészeté. Vajon ki hinné azt, hogy ha Garas Dezső, aki most, 1980-ban a Bűn és bűnhődésben (Vígszínház) a Pisti a vérzivatarban (Pesti Színház) és az Emigránsokban (Játékszín) remekel és hajol meg esténként a színpadon, filmszínészebb attól, hogy személyazonossági igazolványában és munkakönyvében a Mafilm szerepel munkaadóként? Vagy megfordítva: Cserhalmi György, Monori Lili kevésbé lett volna par excellence filmszínész az idő tájt, amikor az egyik estén Shakespeare-t játszott, a másikon Sarkadi Imre darabjában lépett fel egy-egy színtársulat tagjaként? S ha ehhez még hozzágondolom, hogy a hányatott sorsú, munkaéhes színészek, mint Sólyom Ildikó, Soós Edit, Cserhalmi Erzsébet semmivel sem láthatók gyakrabban filmen, mint mielőtt a Mafilm-társulathoz szegődtek, a filmszínészi „csapat” funkciója némileg megkérdőjelezhető.

Csakhogy az a más, melynek képe a vallomásokból kibontakozik, ígéretes és egészséges jelenségről szól. A filmgyári társulat legalizálja azt az életformát, szabadságot, amit a nehezen alkalmazkodó, a magukat inkább önmagukban, semmint szabályos együttesben érvényesítő művészek világszerte gyakorolnak (és gyakoroltak egykor Magyarországon is) –: a szerepre szerződés jogát, a „szabadúszást”. Méghozzá úgy, hogy nem kell vállalniuk a szabadúszás kockázatával járó létbizonytalanságot. Egyik-másik nyilatkozat – Harsányi Gáboré, Balázsovits Lajosé – érzékletesen jelzi a személyes döntésnek e tudatos indokát. Hitem szerint persze az sem lesz „áruló”, aki előbb-utóbb megsokallván a szabadságot, s ha éppen olyan színház kínálja majd szerződéssel, szerepekkel, amely vonzza őt – elhagyná a jótékony Mafilm-társulatot. Volt már rá példa. Lesz is. Az ellenkezőjére hasonlóképpen. Maga a mozgás az, ami üdvözölendő. S aminek végső soron a film és a színház egyaránt nyertese.

A csinos kötetet érdemes lenne több nyelven megjelentetni. A nemzetközi színészbörzén hasznos reklámanyagként használhatnák. Ez esetben csak „A magyar filmtörténet színtársulata” című eszmefuttatást mellőzhetné a szerkesztő az összeállításból. Nehogy a magyar film külföldi hívei és ismerősei is meglepődjenek azon, hogy a dolgozat írója a múlt és a jelen magyar filmszínészeinek sorából alig nyolc-tízét érdemesít a filmszínész rangra; elfelejtvén, hogy – akár tetszik, akár nem – az volt Csortos Gyula, Rajnai Gábor, Somlay Arthur, Mezey Mária, Kiss Manyi, hogy Moszkvában az idősebb korosztály magyar filmszínészként ismeri Gaál Franciska nevét, s hogy filmszínész is Dayka Margit, Darvas Iván, Ruttkai Éva, Tolnay Klári, és státuszától függetlenül már rég az volt Garas Dezső.

És még sokan mások.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7855