KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/július
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Szerkesztőség!
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A káosz gyémánttengelye Ran
• Schubert Gusztáv: A gyöngédség forradalma Pozsony
• Varga György: A nonkonformizmus lova Beszélgetés Jan Němeccel
• Zalán Vince: Kelet-nyugati átjáró Berlinale
• Birinyi Éva: Drakulák és denevérek Fantasztikus filmek fesztiválja
FORGATÓKÖNYV
• Kornis Mihály: Magyar Rekviem
KRITIKA
• Székely Gabriella: Elfogytak a fotók Napló apámnak, anyámnak
LÁTTUK MÉG
• Kövesdy Gábor: Drágám, a kölykök összementek
• Megyesi Gusztáv: Aszex
• Báron György: Goodbye Emmanuelle
• Koltai Ágnes: Menekülő ember
• Hegyi Gyula: Tango és Cash
• Schubert Gusztáv: A ragadozó
• Tamás Amaryllis: A rendőrsztori folytatódik
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Lexikon-izgalmak
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Panoráma, avagy a legfőbb érték az ember

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Japán szerető

Strommer Nóra

 

A japán szerető címe merőben mást sejtet, mint amit a film nyújt, különösen akkor, ha figyelembe vesszük az egzotikus japán szexkultúrát övező képzeteket. Még csak nem is a szépséges távolkeleti pillangó találkozik a nagy fehéremberrel, hanem egy flegma ausztrál nő egy udvariaskodó, töketlen japán férfivel. A rendezőnő, Sue Brooks kezdetben megkapaszkodik a kultúrák ütközése esetén elővehető szereotípiákban, melyek nem a komikum forrásaként szolgálnak, inkább borzasztóan kínossá teszik a filmet, olyannyira, hogy nehéz eldönteni, hogy a film rossz, vagy a színészek kiváló játékának eredménye az átütő ellenszenv (az ausztrálok mindenesetre 2003 legjobb hazai filmjének tartották). A furcsa pár kettesben vág neki a hozzáértéssel fotózott köves-bokros, embertelen szépségű ausztrál kontinensnek. Hiromitsut lenyűgözi a sivatagi táj, mely a hazai kötöttségek alól való ideiglenes felszabadulással kecsegtet. Hipnotizálja a kontinens, melyen – hazájával szemben – a természet igen bőkezűen bánt a térrel. Egyre beljebb viteti magát a kősivatagba, ahol kettejükön kívül egy lélek sem kerül a kamera látószögébe. Csak a kövek, az égbolt hatalmas kupolája, és az emberpár. Sandy eleinte halálos közönnyel kíséri Hiromitsut spirituális utazásán. Toni Colette meggyőzően alakítja az értetlen buta libát, aki egy a film által nem teljesen tisztázott belső fordulat következtében átveszi az irányítást, és rituálisan, férfinadrágban bújik az addig utálatos ferdeszemű ágyába. Kapcsolatuk halálos csapást mér a sztereotípiákra. A bukolikus idill azonban nem tart soká, mielőtt a film teljes unalomba fordulna, hirtelen lefejezi magát, és a hosszú alapozás után kezdetét veszi maga a film, a naturalista tragédia, mely minden valószínűség szerint a legkérgesebb szívű nézők torkát is megszorongatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8248