KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/augusztus
KRÓNIKA
• Kézdi-Kovács Zsolt: Marcorelles
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A hold igen kedvesen süt Cannes
• Kézdi-Kovács Zsolt: Film és szabadság A határok nélküli moziról
MAGYAR MŰHELY
• N. N.: Fénykép a tanítványoknak… Emlékek Balázs Béláról – részletek Tényi István filmjéből

• Bikácsy Gergely: Bíbor onánia Borowczyk Erkölcstelen meséiről
• Koltai Ágnes: Bizarr szentség Dušan Makavejevről
• Makavejev Dušan: Hogyan tiltották be a W. R., Az organizmus misztériuma című filmemet?
• N. N.: Dušan Makavejev filmjei
• Sneé Péter: Vastag hóréteg borít minket Budapesti beszélgetés Dušan Makavejevvel
• Takács Ferenc: Az élet ősze Monty Python avagy a hülyéskedés diadala
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Cédával álmodni jó Könnyű vér
• Báron György: Rendőrgyilkosság A halál villamosa
LÁTTUK MÉG
• Kovács András Bálint: A tengeralattjáró
• Zalán Vince: A nagy kékség
• Koltai Ágnes: Bízzál bennem!
• Schubert Gusztáv: Babette lakomája
• Ardai Zoltán: És isten megteremté a nőt
• Tamás Amaryllis: Furfangos gályarabok
• Fáber András: Az operaház fantomja
• Szemadám György: Higgy neki, hisz zsaru

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Wilbur öngyilkos akar lenni

Köves Gábor

 

Némi fanyalgással mondom: ott tartunk, hogy se közel, se távol egy ehhez foghatóan tisztességes, érzéssel szórakoztató mozifilm. Úgy irigylem a dán filmgyártást, ahogy csak kis ország irigyelhet valamit egy másik kis országtól, momentán azt a magabiztosságot, amivel a dánok immár napirendre térve a Dogma egyszeri nagy pukkanása felett, megtanultak tisztességes közönségfilmeket, színvonalas giccset, édesbús romantikus vígjátékot készíteni. Lone Scherfig rendezőnő csúcsformában van. Úgy szórakoztat, hogy közben nem megy le kutyába, és a néző is emberi méltóságával távozhat a moziból. Ha nem lenne nyilvánvaló: ez nem csekély érdem, a rideg valóság és a szivárványos mese fogyasztható kevercséhez csak kevesen értenek, ez a rendezőnő viszont igen. Legfrissebb dramédiáján persze ott találhatunk fogást, ahol csak kedvünk tartja: főhőse, Wilbur sportszerűen kísérletezik az öngyilkossággal, ami, mármint a kis híján tragédiával végződő kísérletek, mintha csak egy bohém figura bolondos rögeszméjének megnyilvánulásai volnának. Aztán ott van a mindent megbocsátó, buddha-nyugalmú, a racionalitást megtestesítő báty, a testvéri szeretet és önfeláldozás szobra, romantikus szálként pedig a maga szigetországi módján bájos, kislányát egyedül nevelgető, szánni való tündérke. Na meg a családi örökség, a sarki könyvesbolt, ez a családi összetartozást szimbolizáló ódon fészek, az idétlenül vicces korházi alkalmazottak, a lágy hóesés, szerelem és tragédia, effélék. Rejtély, hogy hogyan lehet mindebből jól kijönni, az ilyen tanácstalan pillanatokban jönnek kapóra az olyan biztos magyarázatok, mint a pontos arányérzék, a biztos ízlés és a megnyerő színészi játék. Látszólag nincs titok, a recept ott virít a filmvásznon, mintha mi sem lenne egyszerűbb. Bárcsak így lenne!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/07 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1955