KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Szellay Alice (1918–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Szilágyi Ákos: Tabuk és totemek A szabadság csele
• Lengyel László: Tabuk és totemek A szabadság csele
• Kovács András Bálint: Tabuk és totemek A szabadság csele
• Jancsó Miklós: Tabuk és totemek A szabadság csele
• Bikácsy Gergely: Tabuk és totemek A szabadság csele
• Schubert Gusztáv: Tabuk és totemek A szabadság csele

• Almási Miklós: Mr. Hákli zsebből forgat Doku-fikció Steve Soderbergh-ről és a videóról
• Bikácsy Gergely: A lenyergelt szamár szex, hazugság, videó
• Sneé Péter: Szagos siker John Waters piszkos gyönyörűsége
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A gazdag keleti rokon Cannes 2.
LENGYEL FILM
• Kovács István: A kegyetlenkedés esztétikája Kihallgatás
• Koltai Ágnes: Lelki vitamin Márciusi mandula

• Várkonyi Tibor: Faulkner kalandja de Gaulle tábornokkal Egy meghiúsult filmterv
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A konyharend lovagjai Vattatyúk
• Schéry András: Csodák Milánóban Maurizio Nichettiről
VIDEÓ
• Hirsch Tibor: Fényképezz vissza! Videóvilág
FESZTIVÁL
• Fáber András: Közeledések Strasbourg
LÁTTUK MÉG
• Kovács András Bálint: Homo novus
• Tamás Amaryllis: Csoda Manilában
• Hegyi Gyula: Fekete mágia
• Koltai Ágnes: Az emlékmás
• Kovács András Bálint: Vadászat a Vörös Októberre
• Harmat György: Párjáték
• Fáber András: Lévy és Góliát
• Szemadám György: Űrgolyhók
ELLENFÉNY
• Koltai Ágnes: Katharina Blum meg a tisztesség

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Juno

Tüske Zsuzsanna

Juno – amerikai, 2007. Rendezte: Jason Reitman. Írta: Diablo Cody. Kép: Eric Steelberg. Zene: Kimya Dawson és Matt Messina. Szereplők: Ellen Page (Juno), Michael Cera (Bleeker), Jennifer Garner (Vanessa), Jason Bateman (Mark), Olivia Thirlby (Leah). Gyártó: Fox Searchlight Pictures / Mandate Pictures. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 92 perc.

 

A derült égből villámcsapásként érkező terhesség motívuma nem új keletű a vígjátékok konfliktuskészletében, legyen szó a 90-es évek egyik remekéről, a kisrealista bájú Méregzsákról, vagy akár a tavalyi év kellemes, már-már groteszkbe hajló meglepetéséről, a Felkoppintváról. Az idei leányanya-történet, mely a skálán inkább brit tématársához közelít, elődeinél keserédesebb formában kerül vászonra, az irónia legfinomabb színeivel festve.

Az áldozat ez esetben a tizenhat éves címszereplő, a legnemesebb értelemben vett koravén különc Juno, aki az ugyancsak kívülállónak mondható osztálytársával lezavart szüzességbúcsúztató bulit követően nem csupán kellemes emlékeket, de egy terhességet is magáénak tudhat a tic-tac rajongó hosszútávfutó jóvoltából. Ahogy a végeredmény bizonyossá válik, a lány rövid habozás után úgy dönt, mégsem az ilyenkor általános eljáráshoz folyamodik, inkább megszüli a gyermeket, és keres hozzá egy harmonikus körülmények között élő házaspárt. Látszólag meg is találja a legtökéletesebb alanyt egy gyerek után sóvárgó, kedves, fiatal párosban, de ahogy lassan telnek a hónapok, Junónak rá kell ébrednie, a felnőtté válás nem neki a legnehezebb feladat – ráadásul néha életfogytig tartó folyamat.

Jason Reitman filmjének érzékeny játékossággal felépített apró univerzuma tulajdonképpen a kívülállók birodalma, de a kiváló érzékkel végrehajtott karakterformálásnak köszönhetően a figurák mégsem billennek át a vesztes-csodabogár határvonalon, ehelyett szeretetreméltó, kiforrott alakok maradnak – így lehet a legsárgább futósortot viselő mafla kamaszból érett társ, a kutyabolond mostohából odaadó anya. A rendező előző nagyjátékfilmjével, a Köszönjük, hogy rágyújtott!-tal már bizonyította szatírához fűződő vonzalmát, ami láthatóan nem hunyt ki, csupán az éles vonalakkal felrajzolt színtiszta szarkazmust bársonyos melankólia tompítja ebben a cizellált humorú, szívmelengető alkotásban.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/03 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9358