KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vágyastársak

Pápai Zsolt

 

Ki, kivel, hol, mikor és mennyit? Örök kérdések ezek az olyan vígjátékokban, melyekben a forgatókönyvírói és rendezői invenció vagy szeszély a libidójukkal nehezen megbirkózó figurákat terel egymás mellé. A hazájában a közönség előtt szépen szerepelt spanyol Vágyastársak ebbe a nagy hagyományú, manapság kivált Almodóvar és a francia direktorok által óriási kedvvel művelt filmtípusba tartozik, és szó mi szó, nem marad adós a különböző kombinatorikai lehetőségek terítésével.

Az erősen kamarahangulatú mozi négy főszereplője – két élettárs-pár – megfeneklett kapcsolataik helyrerázása érdekében, valamint a változatosság regeneráló erejében bízva keverednek zűrös viszonylatokba egymással, és igyekeznek új ösvényeket kitaposni maguknak a szerelem felé, mígnem oda jutnak, hogy minden marad a régiben. Nem túlságosan eredeti az ötlet, érezte ezt maga Emilio Martínez Lázaro rendező is, ezért úgy döntött, hogy megpróbálja feldúsítani az együgyű sztorit, és némely ponton az addig történtek összefoglalálását kínáló, sőt az egyes figurák kusza pszichéjének vizsgálatát megcélzó musicalszekvenciákat illesztett a filmbe, azonban a koreográfiájukban, szövegükben, továbbá a zenei rendezést illetően egyaránt slampos dalbetétek nem dobnak a produkción. Ellenkezőleg: rontják az összhatást, azt az érzést keltik, mintha kizárólag a játékidő kitöltése végett kerültek volna a filmbe. A vígjátékspecialistaként elhíresült Lázaro direktor szimplán szezonérvényű darabot készített, amelyet csupán a lapos párbeszédek közé ékelődő elevenebb gegek mentenek meg a kudarctól. Hiába az almodóvari példa, épp a nála oly megkapó ibér virtus hiányzik, a Vágyastársak ezért nem több gyengén sikerült reprodukciónál.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1832