KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kiskakukk

Turcsányi Sándor

 

A háború borzasztó dolog, és az benne a legszörnyűbb, hogy minduntalan belekeverednek rendes, egyszerű emberek is. Mint például az a derék finn orvlövész, akit a cudar németek odaláncolnak egy sziklához. Őszintén szólva hősünk csak annyiban tér el Prométheusztól, hogy ráadtak egy SS egyenruhát, illetve senki se marcangolja a máját, aminek az lehet az oka, hogy a világ tele van előítéletekkel, miszerint a finnek isznak, mint az állat, s egy részeges disznónak pedig még a keselyű sem kér a bizonnyal puffadt májából.

Szerintem egyébként nagyon helyes, ha egy film harcol az előítéletek ellen, mint ez, melyben az aktuális finn nagyon is rendes, sőt egyetemista: fejből idéz Dosztojevszkijt (a zenét is szereti, de ez nincs a filmben, a rádiója mindig az FM Dosztojevszkijre van állítva).

Olyan rendes csávó ez a finn orvlövész, hogy nála már csak egy lapp buckalakó asszonyka meg egy ruszki katonatiszt a rendesebb, mi meg reménykedhetünk: majd csak átaranyoskodják a nehéz napokat édeshármasban. Szó, ami szó intenzíven dolgoznak ezen a nekik rendelt bukolikában, de vajon sikerül-e?

Fesztiválfogyasztásra készült dolgozatunk eredetinek csak némi elfogultsággal nevezhető befejezése egy népszerű viccet idéz, amit én speciel egy német filmben hallottam. Doktor úr, valami van a heréimmel! Nem tudom, mi, de érzem, olyan nagyon ott vannak. Lézeres vizsgálat, manuális vizsgálat, átvilágítás. Nézze, ilyennel én még nem találkoztam a prakszisomban! Minden vizsgálat azt mutatja, hogy az egyik heréje fából, a másik fémből van, de ez lehetetlen, ilyet nem ismer az orvostudomány. Mondja, van magának gyereke? Hogyne, doktor úr! Két fiam: Pinocchio és Terminátor.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2130