KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Blair Witch 2

Korcsog Balázs

 

Elkészült az utóbbi évek talán legnagyobb horrorfilm-szenzációjának folytatása: ezúttal egy teljesen új stáb varázsolja elénk a blairi boszorkányt. Az Ideglelés alkotói ugyanis a jelek szerint belátták, hogy – már csak a nézhetőség szempontjából is – irreális volna egy, az előzőhöz hasonló félamatőr, dokumentumfilmszerű horror leforgatása; irreálisnak bizonyulna az álreál.

A kultuszfilmmé vált Ideglelés szakított a horrorfilmek konvencióival és kliséivel: a film álamatőr készítői rájöttek, hogy egy horrorprodukcióban nem a véres jelenetek és a különféle szörnyek ábrázolása a félelmetes, hanem az, ami nem látható. Az Ideglelés eredetiségét másrészt az adta, hogy középpontjában a kamera, a filmezés aktusa állt (pontosabban a horrorfilmes a felvevőgéppel, a la Dziga Vertov), illetve hogy – horrorról lévén szó – az, ami a filmben félelmetes, kvázi a filmkészítőt fenyegeti: a filmben maga a filmes kerül veszélybe.

A folytatásban azonban az Ideglelésnek ezek a – vélt vagy valós – műfaji újításai és filmes telitalálatai mind elvesznek: a kézikamerás, dokumentumfilmszerű, talált tárgy jellegű horrorfilm folytatásaként egy teljesen kommersz tini-horrort láthatunk. Az Ideglelés mint „talált film” volt telitalálat, folytatása viszont nagyon is kitalált, s nem pedig „talált film”. Mondhatni: ez a film – nem talált.

A folytatás készítői önreflektív, posztmodern gesztussal élnek: a filmben néhány fiatal felkeresi az Ideglelés „eredeti” helyszíneit. „Hőseinknek” persze kár az ördögöt – illetve a boszorkányt – a falra festeniük, mert az hívatlanul is megjelenik. Hát még, hogyha hívják. És végül rájönnünk arra, hogy a történet persze nincs lezárva, és hogy az egész film az újabb folytatásra van kihegyezve: igazán nem boszorkányság.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/05 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3322