KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Isten hozott a babaházban!

Schubert Gusztáv

Isten hozott a babaházban! Ugyan ki gondolna rosszra? Ibsen óta minden épeszű ember. Az ilyesfajta ártatlan invitálás felér egy előre bejelentett perverzióval. Akire egyszer rácsapták a babaház fedelét, annak annyi. Sohasem lesz belőle felnőtt, gőgicsélni fog hetvenéves korában is, mint a kisbaba. John Waters a nagymestere annak, hogy ebben a babaházas kertvárosi Lilliputban felismerje a szörnyű-víg lélekzsugorítót. Horror-komédia rejlik Todd Solondz Sundance fesztiválnyertes filmjében is, de aztán elhatalmasodik rajta a babaház csábítása, és váratlan fordulattal elégikus hangokat penget: kicsinek lenni jó, kívülrekedni szomorú.

A horror: a mézeskalács házikó. A komédia: a film tizenhároméves csitrije nemhogy nem menekül a rémségek kicsiny babaházából, hanem éppenséggel bebocsáttatásért dönget. Hasztalan. Dawn nem illik a szépséges szép mesekönyvbe. Csúnya is, buta is, a babaház mércéjével mérve igazi szörnyeteg. Az a baj, hogy az enyémmel is. Van az úgy, hogy a rút kiskacsából mégse hattyú lesz, hanem mondjuk tarvarjú. Akkor mi van? A politikai korrektség – amire ez a film is unszol – azt követelné, hogy őt is szeressem, de hát a szívemnek a baglyok és a süvöltők kedvesebbek. Magánkorrektségemben a viszolygás is érték. A Barbie-baba és a gonosz kis Kóconkóc közül hadd ne válasszam egyiket sem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/10 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=369