KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fele/más

Békés Pál

 

Oh, Dr. Jekyll és Mr. Hyde! A hasadt személyiség varázsa úgy látszik mindmostanáig fogva tartja az alkotókat, és amint új elemmel gazdagíthatják a témát, nyomban akcióba lépnek – (lásd a megtörtént esetre építő A bostoni fojtogató, vagy a filmklasszikussá érett Psycho.) Csak hát a Fele/Más semmiféle új elemmel nem szolgál, legalábbis ami a lélek rejtekútjainak kacskaringóit illeti. Ezzel szemben szolgál erőltetett klisékkel, melyek ezúttal (is) a Beverly Hills-i gazdagok hollywoodi filmekből visszaköszönő belvilágába kalauzolnak (ez a vidék a szorgalmas mozilátogató számára valószínűleg ismerősebb, mint Európa bármely tája, beleértve az utcát, ahol lakik).

Az egyetemi kurzust, melyen a szép pszichiáternő a hasadt személyiség titkaiba avatja be hallgatóit, egy leszerelt rendőr is látogatja, aki némi habozás után enged a vonzó oktató felkérésnek: figyelje meg őt. Őt magát. A hölgy ugyanis él a gyanúperrel, hogy ketten laknak benne: 1. a szép pszichiáternő, 2. egy mondén perszóna, aki éjszakánként rosszhírű helyeken kóricál, és időnként tudtán kívül ledurrant valakit.

A szolgálaton kívüli, amúgy szolgálatkész rendőr, akit a becsvágyon túl a szerelem is fűt, beleveti magát a szokatlan feladatba, és hamarosan húsz éve megoldatlan gyilkosságok, gyermekkori elfojtások, elvált férjek, gyilkos atyák kibogozhatatlan dzsungelében találja magát, ahol mindenki bűnös és áldozat, és mindenki a szép pszichiáternő kóros személyiségét akarja felhasználni arra, hogy kiutat találjon szorult helyzetéből. Amikor a történet nehezen azonosítható szereplői a forgatókönyv kényszeréből egy körmönfont rotációs rendszer szerint körbelövik egymást, a rendőr a maga kissé avíttas, ám hatásos módszerével próbál meg utat vágni magának a psziché dzsungelében – a váratlanul a történet kulcsszereplőjévé előlépő atyát (aki éppen revolvert fog rá) kihajítja a csukott ablakon az emeletről. Ezt követően elnézést kér a szép pszichiáternőtől, mert ismeri az etikettet: ha véletlenül megöljük az imádott nő atyját, utána mindig bocsánatot kell kérni. Már csak egy lépés van hátra: a szép pszichiáternő pszichiátriai kezelése, mely talán elűzi a második ént és megnyitja az utat az udvarias rendőr és az immár egylelkű asszony násza előtt. Úgy legyen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/05 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3704