KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tizenöt éves lány

Bikácsy Gergely

 

Lélektani kamarajáték Jacques Doillon filmje. A rendező a mai francia filmművészet egyik fontos figurája, Kalóznő című munkája néhány éve harsány botrányt keltett a cannes-i fesztiválon, azóta évente olykor több filmet is készít: választékos filmeket választékos közönségnek. A tizenöt éves lány egyik leginkább finomkodó opusza: Ibiza szigetén egy kamaszlány elcsábítja barátjának apját. Ezt a történetet Doillon nem a történetre, hanem a lélektani háttérre összpontosítva óhajtja elmondani. Filmjének csak három szereplője van. Általában végigsuttogják a filmet, a suttogásban az apát játszó Doillon jár az élen: természetellenesebben már lehetetlen volna beszélni, mint ahogyan ő negélyzi a szöveget. A kislány közli kamasz-barátjával, hogy kipróbálandó szerelmük erejét, ő bizony le fog feküdni a papával. A fiú duzzog, elmélkedik, majd rohangál a tengerparton. A szép, néptelen tájnak van némi természetadta ereje, a benne mozgatott kísérleti nyulaknak nincs: Doillon nem először boncolgatja a szerelmi kapcsolatokat „határhelyzetben”, de ilyen típusú filmjei esszének nem elég mélyek, ember-ábrázolásnak, lombikszagú, steril lenyomatok. A francia film ismerőinek az efféle mikroszkopikus viselkedésrajzról talán Rohmer hasonló törekvései jutnak eszébe. A látszat csal: Doillon valóságos anti-Rohmer filmet készített. Doillon „kiemeli” alanyait a mindennapi életből, Rohmer beledobja őket a mindennapok szürkeségébe. A Doillon-figurák állandóan egymást nézik, figyelik, lesik, firtatják, vizsgálják. De lesír róluk, minden választékosán finomkodó és egzaltáltan váratlankodó gesztusukról, hogy őket is nézi és erőszakosan mozgatja valaki. Ha Rohmer a rejtőzködő, Doillon a tolakodó rendező.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/02 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4288