KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az élet egy hosszú, nyugodt folyó

Bikácsy Gergely

 

Vagy éppen nem hosszú és nyugodt. A filmben irónikusan, vigasztalásképpen hangzik el ez a bölcsesség. Az ismeretlen Étienne Chatiliez filmjét 1987-ben az év váratlan és kellemes meglepetéseként üdvözölte a francia kritika. A gall film ugyanis szinte kizárólag a középrétegek életét tudja hitelesen megeleveníteni, Chabrol és Claude Sautet sodrában éviekéi, marginális életek csak a krimikben akadnak; arabok, szegények, sőt munkások alig jelennek meg a mozivásznakon. Az igényesebb francia kritika tehát ugrásra készen lesben áll, bárcsak felbukkanna ilyesmi. Úgy döntöttek, most felbukkant.

Chatiliez története, főképp alapötlete a bölcsőben elcserélt proletár- és burzsoá-csecsemőről, ugyan meglehetősen kimódolt, de a film természetes nyelven beszél, oldott s nem erőltetett humor, némi üdvös természetesség lengi át. Az egyik csecsemőt a kisváros gáz- és villamosműveinek vezérigazgatója, a másikat koszos-lompos lumpencsalád neveli fel. Később aztán fény derül a dologra, az akkorra 12–13 éves kisfiú „visszakerül” valódi szüleihez, de ott, a polgárfamíliában marad lumpenek kislánya is. Chatiliez óvatosan bánik a drámai fordulatokkal és harsány poénokkal, finoman szelídítgeti őket, kerüli a karikatúra-szerű elrajzolást, hangneme gyengéden ifjúsági. Nem erőlködik: nála senki sem gonosz, sem a gazdag polgár, sem a mocskos lumpen. Arab is van a filmben, s itt kültelki munkanélküliek meg az arabok testvériesen szeretik egymást. A mai francia politikai-társadalmi helyzetnek és napi konfliktusainak izgalma meg humora aligha érinti meg majd a magyar nézőt. Pedig talán mi is szívesen látnánk egy itthoni új filmben egymást becsülő és segítő kültelki magyart és cigányt. Csak hazugságot nem: kezdjék a valóságban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4735