KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Távoli kiáltás

Vida János Kvintus

Sodró erejű, ellenállhatatlanul érzelem-felkavaró, a szó nemes értelmében melodrámái alkotás Jamada Jódzsi filmje. Gondolati tartalma, humanista mondanivalója a világ bármely részén azonos jelentésben értelmezhető, ami a távolkeleti filmalkotásoknak nem általános jellemvonása. Díszleteit és helyszíneit tekintve viszont a mai japán valósághoz kötődik, mégpedig nem felszínes külsőségekben, hanem a mindennapi élet aprólékos megfigyelésére alapozva. Ez a részletező ábrázolásmód a régi japán mesterektől örökölt erénye ennek a kivételesen termékeny rendezőnek, akinek félszáznál több eddigi munkája között szerepel a világ leghosszabb harmincegynéhány egész estés darabból álló mozifilm-sorozata.

A két főhős – a ritkán dicsért, annál inkább kedvelt műfaj általános szabályai szerint – lélekben egy fejjel kimagaslik a többiek közül. Elszántságuk és kitartásuk határtalan, egymásra találásuk sorsszerű. A gyermekét egyedül nevelő fiatal özvegyasszony – akit az egyik legnépszerűbb japán színésznő, Baisó Csieko formál meg – a földművelés fáradságos munkájára kényszerül, hogy emberi önállóságát biztosíthassa. A legtermészetesebb szolidaritással segít a bajba jutott, nemes lelkű férfin, akiről csak jóval később derül ki, hogy jogos felháborodásában, akaratlanul elkövetett emberölés miatt kényszerült bujkálásra. Addigra azonban már az örök törvények a hivatalosak fölébe kerekedtek. A néző is így érezheti, ha bűvkörébe vonta a menedéket kereső férfit játszó Takakura Ken, a – nálunk az Ádáz hajsza és a Foglalkozása: mesterlövész (az eredetiben sokkal líraibb) című filmekből ismert – méltán megbecsült sztár. Takakura Ken jellegzetes szerepköre olyan kitaszított hősök megformálása, akik valamilyen benső erkölcsi parancsra voltak kénytelenek bűnt elkövetni, s ennek következményeit kell megszenvedniük.

Ebben a filmben szinte csak pozitív hősök vannak. A rossz oldalon állók homályban maradnak, inkább csak szó esik róluk. Realista elemekből komponált idillt látunk, ám annak legjobb fajtájából valót: olyan közönségfilmet, amely – Jamada egész eddigi rendezői pályafutásának integráns részeként – nem múló divatáramlatokat lovagol meg, és nem is a néző ösztöneire apellál, hanem a mindennapok költőiségét hirdeti.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/06 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5017