KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tükröződések

Lalík Sándor

A kelet-európai társadalmak anyagilag konszolidálódott rétegeiből egy újabb generáció, a hatvanas évek elején-derekán születettek állnak a film középpontjában, a készen kapott viszonylagos jóléttel, gondtalansággal, a becsvágy könnyelmű és könnyed kibontakoztatásának lehetőségével. Fiatalok, akik a nyolcvanas évekre váltak önálló (társadalmi) szerepvállalásra éretté, a kis- és nagyközösségben elfoglalt helyük, helyzetük mégsem ezt tükrözi. Kimaradtak valamiből, és továbbra sem számítanak aktív közreműködésükre.

Maja, a film fiatal hősnője a tükröző felületeken állandóan önmagát vizsgálgatja, keresi saját arcát. A tükörképek azonban csak azt adhatják vissza, ami látható, s a cselekvés dolgában sem igazítanak el. Sajnos az alkotók (Rumjana Petkova elsőfilmes rendező és Szvetlana Caneva gyakorlott operatőr) a felületes tükröződés mintájára láttatják Maja csendes és meddő énkeresését, meditációit, megmagyarázhatatlan tehetetlenség-érzését, szavakban hangoztatott tettvágyát. Ahelyett, hogy a lány nyugtalanságának valódi okait kutatnák (az elkényeztetettség még nem elegendő indok), szívesen időznek az etűdökbe formált, mozdulatlanságot és sejtelmes várakozást kifejező tárgyfotóknál, a hangulatos, atmoszférát teremtő képeknél. A fiatal hősnő belső feszültségének, érzékenységének, elfojtott indulatainak érzékeltetésére megelégszenek olyan jelzésekkel (Maja váratlan sírvafakadásai), amelyekkel önmagukban nem sokat tud kezdeni a néző. A túlzott alkotói azonosulás miatt végül is egysíkú marad a szerep. Ezen nem segít az sem, hogy Maja takarékra állított életét néhány tragikus emberi sorssal szembesíti a rendező, követve azt a gondolatot, miszerint csak másokban láthatod meg igazi arcodat.

A Tükröződések elemzés helyett inkább csak lírai közérzetjelentést ad. Így aztán azon sem csodálkozunk, hogy Maja szolid lázadása – amikor úgy látszik, a maga lábára állna – a szülői gondoskodás révén csendes természetességgel enyészik el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/04 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6152