KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ha a Föld nem lenne gömbölyű

Harmat György

 

Általában igaz lehet, hogy az arab férfi fiatalon is öregesen bölcs, filozofikus alkat. Az is, hogy a nőkkel való viszonyában nem ismeri el az egyenjogúságot, s legyen bármilyen művelt és modern felfogású egyébként, megköveteli, hogy felesége abszolút tekintélyként tisztelje. Ezeknek az önmagukban akár igaz vonásoknak puszta egymásra halmozásából azonban élő figura nem születhet. Nem az a szíriai Hatem sem, a film egyik főhőse, aki Moszkvában geológushallgatóként ismerkedik meg egy egyetemi társnőjével, a Berlinből érkezett Christianéval. E két fiatal szerelméről szól a film. Kapcsolatuk szépen indul, de zátonyra fut az európai és arab neveltetés ellentéteiből fakadó különbségekben, a megértés nehézségein, s így szükségszerűen „unhappy endbe” torkollik.

A főszereplők jellemzéséhez „méltó” diáktársaik ábrázolása is: a grúz fiú például csélcsap, hebehurgya, ámde a szíve arany. Ha mindez nem volna újdonság számunkra, megtudhatjuk a filmből, hogy „a szerelem betegség és örökös szolgaság”, meg hogy „a sivatag vissza akarja venni, amit elvettünk tőle, de az ember nem adja fel a harcot” – amint azt a film dialógusában halljuk. S tovább: ismereteink számottevően gyarapodnak a film nézése során, hiszen hegymászás közben a főhős elmondja, hogy mit írt 1915-ben Alfred Wegener a kontinensek eltolódásáról, a mecsetek tanulmányozása közben pedig szó esik arról, hogy Al-Biruni és Omar Khajjám, a nagy arab gondolkodók Szamarkandban éltek.

A tankönyvi szövegek felmondása azonban aligha elégíti ki a film nézőjét. Az eredmény, a művészi varázs helyett a „kiszámítható zűrzavar” azért is szomorú, mert a különböző kultúrák együttélésének témája életbevágóan fontos, és így a történet roppant érdekes – lehetne. Hiába a rendező föltehető szándéka: a film gyengeségei következményeként visszájára fordul, s így műve az előítéleteket erősíti.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/08 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6870