KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Még egyszer a „kicsi, mérges öregúrról”

Veress József

 

Mármint Lindsay Andersonról, a III. Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Filmglóbusz ‘83 vendégéről, aki kipanaszkodta magát Wisinger Istvánnak (lásd a Filmvilág 1983/6. számát). Azért szórta dörgedelmeit meghívóira, mert azok, mondja a világhírű rendező, két napra teljesen magára hagyták. Ennek következtében – szól tovább a panasz – neki magának kellett feltárcsáznia a Times kritikusát, hogy néhány budapesti szakember címét, valamint telefonszámát megtudja. Anderson „életében még ilyen rosszul nem érezte magát vendégként”.

Egészítsük ki néhány adalékkal a mester információit.

A „free cinema” egykori vezéregyéniségével a repülőtéren ismertettük magyarországi programját. Korábbi kérésének megfelelően szombatra és vasárnapra nem terveztünk semmiféle elfoglaltságot, Lindsay Anderson azonban az ausztrál filmhét megnyitója utáni fogadáson gyorsan „váltott”: a szakma nagyjainak másnapi összetrombitálását kérte. Óhaja teljesíthetetlennek bizonyult, s még vasárnapra sem lehetett a kollégákat szervezetten előteremteni. A Ha... rendezőjét többen így is vendégül látták, ami őt a legcsekélyebb mértékben sem zavarta elmarasztaló nyilatkozatai közzétételében. Lehet, sőt bizonyos, hogy szervezhettük volna rugalmasabban és eredményesebben Anderson „műsorát”, de az az igazság: az ő személyes „műsorára” nem számítottunk. Tény viszont, hogy az illusztris vendég kívánságai maradéktalanul kielégíttettek. Összehozták az elérhető művészekkel, járt a főiskolán, találkozott a kritikusokkal és a közönséggel, megfordult a Tavaszi Fesztivál különböző előadásain.

Mindent összevetve: nem szolgáltunk rá a művész ádáz haragjára.

 

Veress József

a MOKÉP igazgatóhelyettese


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/09 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6878