KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Világvége közös ágyunkban

Schéry András

Arcangela Felice Assunta Wertmüller von Elgg, alias Lina Wertmüller nevéhez illően hosszú címeket ad filmjeinek. Olyanokat, mint A világvége a mi megszokott ágyunkban egy zivataros éjszakán. Ezek a papírtigris módján vicsorgó és kígyózó címek pontosan tükrözik is Wertmüller módszerét: látszatra könnyedén, valójában a nézőt terrorizáló aggályos egyértelműséggel határolják körül a film és a néző mozgásterét.

Wertmüller minden filmjében azon mesterkedik, hogy olyan közérthető és vonzóan tarka képekbe gyömöszölje az olaszokról alkotott véleményét, mint amilyen a turista-ikonográfiában Nápolyt jelképező füstölgő Vezúv képe. Ez a szándékosan triviális, a kollázstechnikát nyíltan alkalmazó, az érzelmességet szabadszájú harsánysággal leplező módszer különösen Amerikában hozott sikert Wertmüllernek, nem kis részben annak is köszönhetően, hogy ő Olaszországot – legalábbis az életmód, a társadalmi és érzelmi kultúra tekintetében – az ott egzotikusan érdekes „harmadik világhoz” sorolja.

Az amerikai siker eredménye ez az olasz–amerikai film, a koprodukció igényeinek megfelelően olasz férfi és amerikai női főszereplővel; témája kézenfekvőén a házasság válsága. Paolo, a latin lover és az olasz „férjemuram” skatulyaszerepében, valamint a balos értelmiségi obligát életstílusában pózoló, s a két szereptől külön-külön is, a kettő ellentététől pedig hatványozottan neurotikus újságíró (a remek Giancarlo Giannini) és Liz, a pszichoanalízis és a feminizmus életreceptjeit vak hittel alkalmazó amerikai college-termék (a Giannini mellett színtelen Candice Bergen) házassága természetesen totálcsődhöz vezet, ami azon a bizonyos zivataros éjszakán robban ki. Az égzengést azonban elnyomja a szentségtépázó handabandázás ricsaja, a villámlást a már-már egymást kioltó – sokszor idézetszerűen kölcsönzött – ötletek sziporkázása. A világvége egyelőre elmarad.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7843