KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gengszterek sofőrje

Fekete Ibolya

Megint egy film a „majdnem jó” kategóriából. Ha a kellemesen eltölthető másfél órát mérlegelem, akkor jó. Ha viszont arra gondolok, hogy léteznek „igazán jó” filmek a mozi és a filmművészet rugalmas határán, melyek csupán remekül megcsinált kalandfilmek, krimik, westernek vagy napi banalitások, mégis éreztetik a mozi igazi lehetőségeit, akkor azt kell mondanom, hogy a Gengszterek sofőrje ezt a színvonalat már nem éri el.

Maga az ötlet kiváló: valaki abból él, hogy betörésekhez (bankrablásokhoz) vállal fuvarozást. „Cowboy”-nak hívják, és nem véletlenül: ő a modern nagyvárosok alvilágában újjászületett westernhős. Magányos és háttérnélküli, hallgatag, titokzatos és legyőzhetetlen. Éppoly halálos nyugalommal vezeti ki menekülő ügyfeleit a legszorongatóbb rendőrgyűrűből, ahogy elődei sütötték el a coltot megelőzve egynegyed szempillantással ellenfelüket. Kis időre mellécsapódik az ugyancsak magányos fiatal nő, és megjelenik a Nagy Ellenfél, a seriff-rendőrfőnök is.

Nemcsak régi mozinosztalgiáról van szó: a film egész cselekménye, hangulata, a klasszikus western-dramaturgiát követi lépésről lépésre. Csak a ritmust hibázzák el, de azt majdnem mindig. Az autós üldözések egy fokkal hosszabbak (vagy rövidebbek), semhogy igazán izgulhassunk.

Ez a rendőrfőnök-seriff nem méltó ellenfele Cowboynak. Holott az alkotók nyílván gondosan ki akarták dekázni a kényes egyensúlyt – nem véletlenül hasonlít egymásra a két főszereplő. Csakhogy amíg Ryan O’Neal igen meggyőző, a túlkoros kamaszként is felnőttesen ellenszenves Bruce Dern rendőrfőnöke se nem elég gonosz, se nem elég nevetséges.

Fanyalogtam egy izgalmas filmen? Talán nincs igazam. Nem olyan jó a moziműsor, hogy nyugodt szívvel bárkit is lebeszélhetnék egy üldözéses, itt-ott romantikus film megnézéséről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7947