KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Apáim története

Margitházi Beja

Stories We Tell – kanadai, 2013. Renezte és írta: Sarah Polley. Kép: Iris Ng. Szereplők: Michael Polley, Harry Gulkin, Susy Buchan, John Buchan, Mark Polley. Gyártó: National Film Board of Canada. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 108 perc.

Masszív meglepetést fog okozni az Apáim története mindazok számára, akik Sarah Polley-t elsősorban a Váratlan utazástól (1990-96) a Hibridig (2009) a szemük előtt felnövő gyerekszínészként tartják számon, de azoknál sem fog elmaradni a székhez szegező, emocionális hullámvasutazás, akik esetleg látták korábbi önálló rendezéseit (Egyre távolabb, 2006; Volt egy tánc, 2011). Polley kényes témát érintő, személyes magánéleti ihletésű első dokumentumfilmje ugyanis nemcsak a családtörténeti téma és az emlékezetműködés életteli, árulkodó részletekben gazdag megjelenítése, de szikrázóan intelligens lélektani látlelet, a dokfilm műfaji és formai kereteit is továbbgondoló, többszörösen önreflexív alkotás, mely nem mellesleg magabiztos kézzel és szórakoztatóan vezeti végig nézőjét a saját színészcsaládja körüli, néhány kívülállót is durván beszippantó érzelmi labirintuson.

Sarah számára eleinte maga a forgatás kínálja 11 évesen elveszített, életvidám anyja megidézésének lehetőségét, de az Apáim története (sajnos a magyar cím igazi melléfogás) fokról fokra alakul át a többi családtag és ismerős emlékeit, véleményét firtató és ütköztető nyomozássá, melynek váratlan, bámulatra méltó dramaturgiai tudatossággal adagolt fordulatai a több mint másfél órás játékidő alatt végig fogva tartják az egyre érintettebb nézőt. És miközben fokozatosan középre tolódó színész apja narrációjában a felszín alatt élet és halál súlyos drámái sötétlenek elő, a legtöbb érintett egészséges öniróniával, sírva-röhögve kommentálja, és időnként zavarba ejtő őszinteséggel ragadja meg a lényeget. A múlt pontosan már nem rekonstruálható, de átélhető, Polley pedig kíváncsi, kíméletlen, vicces és okos detektív, riporter, rendező és szerkesztő, filmje pedig kihagyhatatlan, kötelező darab, mely még a végefőcím utánra is tartogat egy csöppet sem mellékes, kacagtatóan kínos fordulatot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/02 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11640