KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Egy német sors

Baski Sándor

A German Life – osztrák, 2016. Rendezte és írta: Christian KrönesOlaf S. Müller. Kép: Frank Van Vught. Szereplők: Brunhilde Pomsel. Gyártó: Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 107 perc.

 

Az idén januárban, 106 éves korában elhunyt Brunhilde Pomsel akkor is fontos tanúja lett volna a 20. századnak, ha történetesen nem Goebbels propagandaminisztériumában dolgozik gyors- és gépíró titkárnőként, filmre rögzített visszaemlékezése így viszont túlzás nélkül nevezhető különleges kordokumentumnak. Az Egy német sors a legkevésbé kreatív dokumentumfilmes formát használja, a beszélőfejes megoldásnak azonban ezúttal nincs alternatívája. Pomsel fekete-fehérben fényképezett, ráncoktól barázdált arca úgyis hipnotikus látvány lenne, ha egy százszor elmesélt történetet mondana fel újra, de mintha ő maga is itt és most, a kamera előtt számolna el a lelkiismeretével. A karrierjét egy zsidó ügyvéd titkárnőjeként kezdő Pomsel egyáltalán nem volt politikus alkat, hidegen hagyták a nemzetiszocialista párt szólamai, a közhangulatot követve mégis belépett az NSDAP-ba, így kerülhetett be a rádió érintésével Goebbels minisztériumába. Látszólag nincs bűntudata, azt állítja, nem tudott a haláltáborok borzalmairól, csak utólag szembesült vele, hogy milyen rezsimet szolgált, de testbeszéde, az elakadó mondatok és a súlyos csendek mást üzennek. Mintha nem tudná saját magát sem meggyőzni arról, hogy a „parancsra tettem” erkölcsisége vagy erkölcstelensége felmentést adhat – ami évtizedeken át működhetett túlélési stratégiaként, az a halál kapujában önbecsapásként lepleződik le.

Pomsel monológját rendre amerikai és német propagandafilm-részletek szakítják meg, amelyek a történelmi tények ismertetésénél sokkalta hatékonyabban érzékeltetik a korszellemet, a film utolsó harmadában pedig a koncentrációs táborok felszabadításakor készített döbbenetes felvételeket is bemutatják rendezők. Ez a három regiszter – a személyes emlékezet, az állami hazugságpropaganda és a valóság szenvtelen lenyomatai – együtt adják ki a teljes képet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/06 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13248