KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A szerelem tiltott ösvényei

Bíró Péter

Évezredek óta igyekszik az emberiség valami igazat, értelmeset mondani az életről. Ez a film, ha végleg nem is, néhány órára azért képes elvenni a kedvünket a további próbálkozástól.

Az alkotók ingerült házmesterként püfölik a szerelem sokat látott varázsszőnyegét. Csapásaik alatt hatalmasakat puffog a Moravia-regényből készült háromszögtörténet.

Alma, a feleség, egy héten két napot a szeretőjénél szándékozik tölteni. Stefan – forgatókönyvíró, s magát modernnek tudó férj – beleegyezik, majd hamar rájön, hogy ennyire azért mégsem modern, könnyes szemmel nézi újra az esküvői videókazettát, s kurvázni, inni, egyszóval szenvedni kezd. Paoloról, a szeretőről (zongoraművész) viszont az derül ki, hogy szadista. Ez önmagában még nem zavarná meg az asszony érzelmeit (sőt!), de egyik éjszaka aztán túl nagyot kap, akkorát, hogy hirtelen meggyűlöli beteges barátját és visszatér kevésbé fájdalmas férjéhez.

Az erotikusnak mondott dráma leghitelesebb és legizgatóbb része az a néhány perc, amikor a végén a stáblista kúszik alulról fölfelé a vásznon. Addig azonban, amíg ez be nem következik, egyetlen, kétes vigaszunk csak az lehet, kínosan fészkelődve székünkön, hogy a filmművészet immár sírba szállt nagyjait sokkal kimerítőbb mozgásra kényszeríti ez a kilencven perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=180