KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Underworld

Kovács Marcell

 

A Rómeó és Júlia sikere megmutatta, hogy a lemeziparral szoros összefogásban bizony nem lehetetlen poros kötelező olvasmányok filmváltozatával becsalogatni a fiatalságot a moziba. Az Öld meg Rómeót! az újabb piackutatási eredményeken felbátorodva már a hip-hop/r’n’b-fogyasztók alcsoportjára fókuszált, most pedig a cyber-gótika bűvöletében felcseperedők is megkapják végre, ami jár: az új szériás farkasemberfiú és a fejvadász vámpírlány szerelmének történetét egy kis éji robotmetál-zene kíséretében.

A soundtrack ebben a műfajban a filmmel egyenrangú termék, ezért meglepő az az MTV-horror gyakorlatától idegen, már-már szégyellős visszafogottság, amellyel a nem kis odafigyeléssel verbuvált zenészválogatott produkcióját kezeli a film. Nincs hivalkodó lemezbolti jelenet, mint a Drakula 2000-ben, és nincsenek rocksztár figurák sem a Kárhozottak királynője mintájára, sőt tulajdonképpen alig szól a rock, pedig a szereplők egytől-egyig úgy festenek, mint a dekoratívan drogfüggő tinibálványok, a vámpír csapat kapitánya például kimondottan egy Marilyn Manson emlőin nevelkedett Jim Morrisonra emlékeztet. Az Underworldben nem a zene, de nem is a vámpírok vs. vérfarkasok képregénysztori játssza a főszerepet, hanem az alkotókra a kelleténél kicsivel nagyobb hatást gyakorló kortárs divatfilmek. A képlet nem túlságosan rafinált: A holló gyászos hangulatú, kék-fekete háttere előtt a Penge high-tech vámpírjai mátrixos flikk-flakkokat mutatnak be. A közepes költségvetés és a bumfordi digitális animáció dacára az atmoszférára nem lehet panasz, az akcionista felfogás azonban becsapós módon csak a nyitójelenetben és a végső leszámolás során érvényesül. A kettő között a pókerarcú szerelmesek vérszegény románca és a vámpír-nemzetség zavaros belviszálya untat halálra, vigasztalást csak a budapesti éjszaka képei jelentenek, meg a vérszívó dámának öltözött Görög Zita, de őt pillanatok alatt felfalják a farkasemberek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1893