KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Zu legendája

Wostry Ferenc

 

Harkéknál elmentek otthonról. Sőt, nemcsak hogy elmentek, de összeszedték az összes bútort, ruhaneműt, mindenféle firlefrancot, és ezekkel egyetemben költöztek el. Mi a fene baja lehet Ázsia egyik legeredetibb filmesének, aki még egy évtizeddel ezelőtt olyan maradandó mozikat készített, mint a Volt egyszer egy Kína (Once Upon a Time in China) vagy a Kardvívó (Swordsman)? A hollywoodi kiruccanás ártott meg neki? Jean Claude Van Dumb közelsége váltotta ki nála az agyzavart? Nem tudom eldönteni. Mindenesetre Tsui Hark „lost it”, ahogy mondani szokás.

Már előző filmje, a Végső leszámolás sem volt piskóta – a nyaktörő tempó a dramaturgia teljes hiányával meg a direkte szokatlan beállításokkal kombinálva olyan zsibbasztó másfél órát eredményezett, amilyen ritkaság.

Mivel Isten kegyetlen, a Zu második része a Végső leszámolásnál sokkal-sokkal rosszabb film. A wuxiák amúgy sem lineáris történetvezetésükről híresek, mivel a regények, amelyek alapján hőskorukban készültek, intrikával, kismillió szereplővel és számtalan időbeli ugrással voltak csurig. A Zu 2 viszont úgy érthetetlen, hogy hiányzik belőle a cselszövés, színészei sem számosak, ráadásául még időugrás is csak egyetlen egy van benne, rögtön az elején – bár akkor több száz évet lapozunk át, teljesen feleslegesen.

A filmnek még elmesélni való története sincs. Az expozíció feltárja a konfliktust, oszt kilencven percen keresztül (bár nekem inkább hat órának tűnt) nézhetjük, amint a cantopop legropogósabb, ám fájdalmasan tehetségtelen hongkongi sztárjai (Cecilia Cheung a kivétel) Hark satnyuló fantáziájának komputereffektjei ellen hadakoznak. A fenyegetés nem félelmetes, a karakterek színtelenek, mintha Junoszty tévén bámulnánk vergődésüket, a forgatókönyv pedig olyan szinten zavaros, hogy a korai kilencvenes évek komplex wuxiái egyszerű esti mesének hatnak mellette.

Kétségbeesésem akkor lesz teljes, ha belegondolok: Hark legújabb filmje, a Black Mask 2 még utolsó két alkotásánál is nagyobb csőd. Ó testvér, merre visz utad?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/05 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2254