KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tűzforró Alabama

Máriássy Vanda

 

Tisztességes szándékú a Banderas rendezte morbid és szentimentális tanmese, melyet „thriller vígjátékként” reklámoznak a kazetta-borítón. Nem az! Ahogyan nem is Melanie Griffith jutalomjátéka, hanem egy fiú története, akiről a film végére kiderül: egyedüliként, kiválasztottként képes arra, hogy túllépjen a félelmen, hogy bátorsággal cselekedjék, és ettől aztán a saját életén belül minden ember egyszercsak bátrabb lesz, még ha maga sem tudja, hogyan és miért.

Banderas rendezői debütálásakor, merész felütéssel, a félelmek filmjét forgatta le, a fasizálódás lélektanát mutatja be egy kisváros feketék és fehérek lakta közösségének mindennapjaiban. Azt kutatja, vajon miért félnek a nemzetek nemzetektől, emberfajták az emberfajtáktól, az egyik nem a másiktól, gyerekek a felnőttektől. Elnyomás, kizsákmányolás, percenként rabszolgává kínozzuk, alázzuk és gyilkoljuk egymást.

Bár látszólag minden ember csak azért az életminőségért felelős, amit maga megtapasztal, hatása azonban egyidejűleg kiterjed a makrokozmoszra is. Ami az egyesben van, az van az egészben is – sugallja a Tűzforró Alabama az ősi bölcsességet –, végső soron minden egyes lélek felelős az egész világért. A felelősségvállalás leckéjét azonban e történetben is csak egy kamaszfiú vállalja fel azzal, hogy az élet minden formájához köze van – e döntésével viszont sokak életére lesz hatással. A tét óriási – mondja a film tán kicsit didaktikusan, tán kicsit szájbarágósan –, hiszen az ilyen „nagy lélek” azt kockáztatja, hogy rá is átragad a széleskörű félelem (itt a hatalom képviselője szándékosan megöl egy fekete kisfiút, és senki nem mer szembeszállni vele), de egyúttal lehetősége nyílik arra, hogy környezete kollektív tudatából kiirtsa a félelmet. A kisfiú vállalja magára a változtatás feladatát.

Kérdés, vajon a videótékák közönsége mellett nem lenne-e érdemes a multiplexek barátait is meginvitálni erre a furcsa, kavargó, de mindenképpen bátorságot, bizalmat sugárzó, nagyon érzelmes filmre? Ez a mozi a legszimpatikusabb tüntetés mindennemű agresszió ellen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/07 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3007