KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szerelmes Thomas

Ádám Péter

 

Thomas – őt látni nem látjuk, csak halljuk – tömegiszonyban szenved, és immár nyolc éve él bezárkózva atombunkerra emlékeztető lakásában. Az önkéntes rabságban a számítógépes képtelefon az egyetlen kontaktus a külvilággal. A néző pedig, mintha csak a főszereplő alteregója volna, annak perspektívájából látja a képernyőn azokat a fel-felbukkanó figurákat, akikkel Thomas rendszeres kapcsolatot tart, illetve akikkel kapcsolatba kerül. Ezek közt – Thomas rendszeresen jelentkező anyja mellett – van nagy mellű fantázianő (akivel kibernetikusan szeretkezni szokott), pszichológus, biztosítóügynök, porszívójavító, és ott vannak azok a nők, akikkel Thomas – részint egy videofonos kéjhölgyszolgálat, részint egy szintén videofonos társkereső jóvoltából – kapcsolatba kerül (egyikkel távszeretkezik is, mérsékelt sikerrel).

A filmben – amely mintha szegről-végről a belga képregényekkel is rokonságban állna – rengeteg a humor, a képi lelemény, az ötlet és fantázia: méltán kapott nagydíjat a gérardmeri Fantastic'arts fesztiválon. De bármilyen szellemes a dialógus, jó az alaphelyzet, az egymást követő jelenetek dinamikája, az alkotók nem bírják szusszal, a történet félúton ellaposodik egy kicsit.

A főhőst a film végén egy váratlan szerelem előcsalja rejtekhelyéről. A befejezés kellemesen ambivalens: mire eljutunk idáig, mi is értjük, miért szakított meg Thomas minden kapcsolatot ezzel a világgal. Ő a virtuális valóság helyett az igazit választja. Mi – meglehet – a számítógépet is kikapcsoltuk volna.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/10 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3482