KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ifjú Einstein

Tamás Amaryllis

 

Az excentrikus elmét tetten érni az alkotás tiszta állapotában – regényes életrajzok képtelen próbálkozása. A zsenialitást befogadni, rejtélyét ábrázolni nehezebb kísérlet, mint zseninek lenni. A zseni születik. Leglényegét felfogni, megkövetelné, hogy azzá légy, ami nem vagy. „A semmiből egy új, más világot teremtettem!” – fogalmazta meg Bolyai János az alkotói talentum ars poeticáját. A lenyűgöző energia és szenvedély, az átlag fölé magasodó tudás titkának megfejtése helyett – e filmben is – képtelen torzítások, hamis képzelgések feladata volna átélhetővé tenni a korszakos tehetség sokszínű ragyogását. Az átlagemberek legkevésbé a matematikusokat, fizikusokat ismerik, talán ezért esett a rendező választása a kivételekre e „boldog, absztrakt világból”:– a fizikus Einsteinre és Mme Curie-re. A gyermeteg zagyvaságból csak az einsteini különös nézőpont hiányzik, tudniillik az – a filozófiai gondolkodásban is mérhetetlenül tágasabb teret nyitó – elképzelés, hogy a tér geometriája és a nehézkedés között összefüggés van. De annak a virtuóz eleganciának sincs itt nyoma, ami a tíz évvel ezelőtt frenetikus sikert aratott Picasso kalandjai sajátja volt. Az a kommerszebb életrajzi filmek közt merész, szarkasztikus látásmódjával nyert csatát, pimaszul hintázott az életfogytiglani ifjúságra ítélt eleven szellem sorslibikókáján. Az ausztrál filmbohózatként hirdetett Ifjú Einstein nem ilyen, csupán a Warner Bros szellemi divatbutikjából kikerült, videóklip-intelligenciájú termék.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/12 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4772