KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kobra

Faragó Zsuzsa

Íme, itt van korunk hőse: a zsaru.

Nem azonos a klasszikus krimik bölcs nyomozójával. Annál inkább a Vadnyugat magányos hősével, a kemény és hallgatag férfival, aki a törvényen kívül helyezkedik, ám egy magasabb erkölcs nevében cselekszik. Egyszóval: jobban hasonlít ellenfeléhez, a bűnözőhöz, mint mindenkori Főnökéhez, a rendőrhivatalnokhoz, akivel természetesen mindenkor összeütközésbe is kerül. A zsaru győzelmének titka éppen a hasonlóságában rejlik, a fizikai és modorbeli hasonlóságban, és ami ennél lényegesebb, a bűnözői harcmodorban. Ezért lengi körül figuráját az önbíráskodás nyugtalanító szelleme, a csődöt mondott rendőri és jogi gépezet fölébe és elébe helyezett önbíráskodásé. S ami meglepő: mi, nézők a legteljesebb egyetértéssel drukkoljuk végig a zsaru Igazságért folytatott „törvénytelen” harcát.

Ez tesz figyelemre méltóvá néhány nálunk mostanában bemutatott filmet: A zsaru szavát, a Trükkös halált, a 48 órát, az Élni és meghalni Los Angelesbent, a Beverly Hills-i zsarut, ennek a mára önálló filmtípussá kristályosult sorozatnak néhány kiváló darabját.

A Sylvester Stallone forgatókönyvéből készült, általa játszott és fényképezésében a videoklip minden eredményét felmutató Kobra nyugodt és ügyes profizmussal tölti ki ennek az új filmsémának, a zsarufilmnek kereteit. Szűkszavú és vad, mint maga Stallone (illetve az általa kitalált és filmről filmre vándorló figura).

A nyugodt profizmus meglehetősen ijesztő világot tár elénk. Egy olyan világot, melyben bárki bármikor meghalhat, s ami a lényeg: minden ok nélkül. Az irracionális félelem sötét árnyként borul a szórakoztatóipar eme új kasszasikerére. S bár a főhős most fölényesen győzött – keserű íz marad a szánkban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/01 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5124