KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zsaroló zsaruk

Nóvé Béla

 

Ha van nemzeti sajátosság, önálló színfolt, mely egy-egy népnek elidegeníthetetlen sajátja, úgy a rendfenntartó apparátus „couleur local”-ja bizonnyal annak számít. Érthető hát, ha a rátarti franciák oly kitüntető figyelmet tanúsítanak a maguké iránt, hisz a rend őre, mondhatni, immár ezer éve a francia kultúra szerves részévé, mi több: éltető elemévé vált. Elég csak számba venni, hogy a rafinált, marcona, vagy ügyefogyott ”flic”-ek hány és hány nemzedéke vonult be – a haza üdvére! – humorba, filmbe és detektívregénybe! A nemzet vesztesége alighanem egy Verdunnel felérne, ha egy nap valamely szeszélyes rendelet minden tortakalapost lesöpörne a közkultúra ezen őrálló posztjairól...

Ám az efféle alaptalan feltevésre Monsieur Maigret és Poirot csak legyintene. A detektívsztárok árnyas Parnasszusán pöfékelve végül is elégedetten nyugtázhatják: a szolgálatot átvették mások, egyre újabbak lépnek a helyükre. A váltás nem éppen zökkenőmentes ugyan; az utódok inkább kalandorok, mint úriemberek: zsarolnak, rendszeres illetéket szednek a gondjukra bízott alvilágtól, de a szakma fortélyait éppoly jól értik, életmódjuk kedélyes köznapi maradt, s a bölcs derű még gátlástalan üzelmeik közepette is valahogy mindig ott sugárzik ábrázatukon. Vegyük például Boirond felügyelőt, kit a Montmartre utcáin letöltött nehéz szolgálat évtizedei pandúrból rablóvá tettek – ám ki á lelke mélyén mégis igazi bonhomme maradt. Kezében tartja az egész negyedet, a vendéglőkben nem fizet, sőt borravalót szed, bezsebeli a narkósok, nepperek és stricik hálapénzeit, lop, csal (lóversenyen nagyban) és szemrebbenés nélkül hazudozik feletteseinek, szóval, mint azt fennebb már jeleztük, mintaszerűen beépül a helyi (szubkultúrába. Egészen addig, míg egy szép napon lebukott kollégája helyére mellé nem osztanak egy kezdőt... Mert François, ki vidékről csöppent a bűn városába, fiatal, ambiciózus és megvesztegethetetlen. Legalábbis kezdetben – míg a csalódások iskoláját végig nem járja. Rangidős társa ugyan ravasz fogásokkal próbálja megkímélni e keserves tanulságoktól, s mielőbb egyenrangú cinkossá avatni, ámde leckéi váratlanul túl jól sikerülnek: a tanítvány fölébe nő mesterének, megzsarolja, s immár ő rántja magával egy nagy balhéba.

A Zsaroló zsaruk, habár végig izgalmas, s nemegyszer véresen komoly fordulatokra vált, mégis inkább detektív-szatíra, melyet szellemes forgatókönyve, s kitűnő összjátékú színészpárosa emel a műfaj szokványos átlaga fölé. Ezúton hívjuk fel rá a jegyüzérek figyelmét – tanulhatnak belőle stílust, no meg vállalkozói önmérsékletet...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/07 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5770