KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Nem vitatom...

Hegyi Gyula

 

Nem vitatom, hogy a jó detektív-könyvek jobbak a tévékriminél: ez utóbbiak szerintem akkor lehetnek sikeresek, ha elsősorban nem logikai rejtvénnyel, hanem más módon hatnak a nézőre. (Ezt próbáltam cikkemben is fejtegetni.) Ha Bikácsy nem tudja, „mik azok a képernyőn villózó fényfoltok”, s „olyan igazándi mozgóképeket” vár – hiába – úgy általában az összes tévékrimitől, akkor ez az ő tiszteletre méltó ízlését tükrözi: de mivel általánosságban fogalmaz, többé-kevésbé ez ugyanúgy vonatkoztatható minden tévés produkcióra. Ettől ugyan nem botránkozom meg különösebben – sőt! – de tévéről írva igyekeztem a „médium” keretei között maradni. A műsorfolyamon belül a sorozatoknál, a tucat-tévéjátékoknál én jobban szeretem a jó (jobb) krimiket. Ami Bikácsy idézte mondatomat illeti, kiemelve valóban meglepően hat. De hát azt írom, „lehet”, „valami keveset”, s mindezt, talán feltételezhető, nem a minőségre értettem: csak arra, hogy témában, helyszínben, társadalmi közegben a mai NSZK körülbelül hasonló környékeiről szólnak a krimirendezők és az új német film reprezentánsai is. Akik olykor különben személyükben is megegyeznek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/05 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6444