KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lány tengeri kagylóval

Hollós László

 

Négy gyerek áll a hóban egy udvarház előtt. Tágra nyílt szemmel várakozóan kémlelik az utat. Fel is tűnik a távolban egy hintó, benne esküvőről érkező ifjú pár. De mire a lovak a házhoz érnek, a hintó már üres. Ezzel a költőien szép álomképpel kezdődik Jiří Svoboda jól sikerült ifjúsági filmje. Egyáltalán nem felhőtlen, sőt néhol tragikus hangvételő mű ez a család utáni vágyódásról. A címben szereplő lány a ma divatos szóhasználattal élve hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyerek. Modern Hamupipőke. Hajnalonként, mielőtt iskolába menne, alkoholista anyjának segít irodákat takarítani. Délután féltestvéreire vigyáz, rendben tartja az apró lakást, vacsorát is főz, sőt, még anyja duhajkodó férfivendégeitől is óvni próbálja a kis család éjszakai nyugalmát. A rideg és szomorú valóság elől az emlékei között keres megnyugvást. Vidám, békés családi otthonról álmodik, visszaemlékezik arra az időre, amikor még szülei együtt éltek. Anyját elvonókúrára viszik, új családjával élő apjához költözhetne. De inkább állami gondozásba vett testvéreivel marad. Az intézeti gyerekek jelmezbálján már őt is a tarka forgatagban látni. Messziről úgy tűnik, mintha mosolyogna.

Jiři Svoboda filmjében szerencsésen váltakozik a líraiság a gondokkal terhes, olykor kegyetlen valóság bemutatásával. A rendező megérti kis hőseit, sokoldalúan és bensőségesen ábrázolja  mindennapos problémáikat. Az operatőri munka érzékeny és árnyalt, a valóságot megmegtörő emlékképbevágások hatásosak, nem öncélúak. A nagyszerű gyermekszereplők közül is kiemelkedik a csehszlovák ifjúsági filmekben gyakran látható Dita Kaplanova természetes, kedves játékával.

Ha nem is olyan egyenletesen erőteljes, kiforrott alkotás ez, mint mondjuk Rózsa János hasonló témájú filmje, a Vasárnapi szülők, s ha néhol már ismert elemekből építkezik is, azért felkavarja a nézőt. Nem tudjuk „kívülről” szemlélni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/12 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6734