KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bronco Billy

Koltai Ágnes

 

Clint Eastwood, tucatnyi western-hős megformálója (játszott többek között Sergio Leone és John Sturges filmjeiben), egy szép napon a kamera mögé állt. 1971-ben rendezett először, azóta még hat filmet forgatott, az egyiket. A törvényenkívüli Josey Walest nem más, mint az egyik „új-hollywoodi” rendező, Philip Kaufman írta. A Bronco Billy hetedik filmje, de, hogy mit is jelent gazdag életpályáján (harmincöt filmszerep van mögötte), azt nehezen tudjuk felmérni. Még színészi alakításaiból is alig láttunk valamit – a magyar nézők körében talán a nemrégiben bemutatott A jó, a gonosz és a csúf a legemlékezetesebb –, önálló rendezéseiről nem is beszélve... Bár lehet, hogy nem ért nagy veszteség minket; az ál-western, ál-drámai, ámde könnyfakasztóan szentimentális Bronco Billy nem túl szerencsés bemutatkozás.

Egy New Jersey-i szegény kölyök összekuporgatott centjeit mozira költi, nyakra-főre nézi a westerneket és arról ábrándozik, hogy egyszer ő is olyan erős és ellenállhatatlan férfi lesz, mint amilyeneket a vásznon lát. Álmait néhány évi börtönbüntetés után valósíthatja meg: fegyenctársaiból egy Buffalo Bill stílusú rodeós társulatot alapít, s megpróbálja ébren tartani a coca colától elhízott amerikaiakban a kemény, férfias vadnyugat emlékét.

Bronco Billy, „a vadnyugat leggyorsabb lövésze” ájtatos mesékkel andalítja gyerekközönségét, jótékony előadásokat rendez árvaházakban és elmegyógyintézetekben (miközben filléres gondjai vannak és szinte éhezik), mert ő igazi cowboy: szívből ripacskodik. A legszentebb, legamerikaibb értékekkel, a vallásossággal és a nemzeti zászló tiszteletével manipulál a film, melynek végső tanulsága: az álmodozó kissrácok vágyai teljesülnek, egyszerűen csak akarni kell.

Clint Eastwood eszményi western-hős – markáns vonásai, alkata a vad pionírokat idézi –, és sokat tanult a műfaj neves mestereitől, de mintha ez nem volna elég... Legalább egy Robert Altmannak kell lenni ahhoz, hogy a vadnyugattal, Buffalo Billel és az egész cowboy-romantikával szembe tudjon nézni valaki.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6921